Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Kezdődik az új sulihét, pakolj egészségeset a gyerekek uzsonnás dobozába!

Öt hasznos tipp az Európai Friss Csapattól
2021. October 10.

Még csak október elejét írunk, de máris sok szülő érezheti úgy, hogy kifogyott az ötletekből, mit is csomagoljon gyermeke uzsonnás dobozába. Ez valóban nem könnyű feladat, hiszen hiába tudja a szülő, mi lenne a megfelelő, a legegészségesebb a gyereknek, ha a gyerek pont azokat nem akarja megenni. Az Európai Friss Csapat most ebben segít, dietetikusa, Fülöp Lili segítségével összeállította az öt leghasznosabb tippet a gyerekek iskolai uzsonnája és tízóraija kapcsán.

„A tízórai és az uzsonna úgynevezett kisétkezések, amelyek elengedhetetlen részei a gyerekek napi étkezésének. Az iskolában a tanuláshoz, a sportoláshoz, vagy éppen a különórákhoz is energiára van szükségük, ezért nagyon fontos, hogy az uzsonnás doboz tartalmát valóban el is fogyasszák a nap folyamán” – fogalmaz az Európai Friss Csapat dietetikusa, Fülöp Lili. A szakember kiemeli, legalább egy olyan dolog mindenképpen legyen a dobozban, amit a gyerek nagyon szeret. Emellett bátran játsszunk a színekkel és a formákkal is, mert azokra kifejezetten fogékonyak a gyerekek. Alapvető, hogy a doboz tartalma mindig változatos legyen, lehetőleg ne mindennap ugyanazt csomagoljuk a gyereknek, ne unja meg már az első héten.

Jöjjön öt tipp, amelyek segítenek egészséggel és energiával megtölteni az uzsonnás dobozt!

 

Szendvics, de csakis zöldséggel

A klasszikus szendvics minden uzsonnás doboz elengedhetetlen kelléke! A változatosság miatt a fehér kenyér időnként lecserélhető teljes kiőrlésűre, a vaj, illetve a margarin pedig valamilyen zöldségkrémre. Ami lényeges, hogy a szendvicsbe mindig kerüljön zöldség: paprika, paradicsom, uborka, retek, saláta, a szezontól függően rengeteg lehetőségből lehet választani. Ha a gyerkőc csak egyet szeret közülük, akkor annak mindenképp a szendvicsben a helye, de érdemes elkezdeni bővíteni a palettát.

 

Friss, szezonális gyümölcs

A friss gyümölcs a másik olyan dolog, aminek mindenképpen benne kell lennie a dobozban, ugyanis a napi gyümölcsfogyasztás kifejezetten a kisétkezésekre jellemző. Ha nem kerül belőle az uzsonnás táskába, előfordulhat, hogy aznap a gyerek egyáltalán nem is eszik gyümölcsöt. Azt, hogy milyen gyümölcsöt érdemes csomagolni a gyereknek, elsősorban a szezonalitás határozza meg. Így az ősz időszakban kifejezetten ajánlott a szilva, az őszibarack, a körte, az alma és a szőlő.

A szőlő az őszi szezon egyik nagy kedvence, ami a legnagyobb energiatartalmú gyümölcs is egyben, pedig mintegy hetven százaléka víz. Szőlőcukrot tartalmaz, amely a szervezet számára közvetlenül is felhasználható, ezért a szervezet „feltöltésében” óriási segítség lehet. Tápanyagban dús, vitaminban gazdag, természetes frissítő, ami támogatja a jó fizikai erőnlét fenntartását. Folsavtartalmának nagy szerepe van az agy egészségének megőrzésében, optimális működésében. Sőt, a lelki egészséghez is hozzájárul, hiszen a folsavhiány depresszióhoz, depressziós tünetekhez vezethet.

A szőlő tehát nagyszerű választás a gyermekek iskolai uzsonnás táskájába, de miközben a szülők csomagolják, néhány szemet nekik is érdemes megenni, hiszen hatóanyagai lassítják a bőr öregedési folyamatát.

 

Zöldség snack

A friss zöldségek nemcsak a szendvicsek mellé nagyszerűek, hanem akár önállóan, ropogtatnivalóként is bekerülhetnek az uzsonnás dobozba, esetleg egy kis sajtkrémmel, ízesített tejföllel mártogatósként: sárgarépa, zellerszár, paprika, uborka csíkokra vágva, vagy éppen retek, kis koktélparadicsom falatkákként. 

 

Egészséges nasik: olajos magvak, gyümölcsös müzliszelet

A gyümölcsök mellé jó kiegészítők lehetnek a müzliszeletek vagy az olajos magvak, mint például a dió, a mandula vagy a mogyoró. Ezek nagyon egészségesek, és tökéletesen passzolnak az őszi gyümölcsökhöz. A lényeg, hogy az olajos magvakból javasolt inkább a sótlan verziót választani. A müzliszeletek nagy része sok cukrot tartalmaz, ezért célszerű természetes alternatívákat keresni, például a gyümölcspürével édesített típusokat. 

 

Gyümölcsös joghurt, gyümölcsös túrókrém vagy egy kis sajt gyümölccsel

A tejtermékekkel kapcsolatban alapvető, hogy a gyermekek mindenképpen még délelőtt fogyasszák el őket, mert hűtés nélkül ezek könnyebben megromolhatnak. Lehet ivójoghurt, gyümölcsös joghurt vagy gyümölcsös túrókrém, esetleg sajtkockák, illetve előre csomagolt sajtrudacskák. Például egy alma sajttal és dióval vagy bármilyen más maggal nagyon jó kisétkezés lehet. 

„Ahogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás kapcsán, úgy az uzsonnás doboz megtöltése során is sokat segíthet, ha a gyermekeket bevonjuk a különböző folyamatokba” – emlékeztet Fülöp Lili, az Európai Friss Csapat dietetikusa. Törekedjünk arra, hogy minél több mindent közösen készítsünk el, és mindig beszéljük meg a gyerekkel, mi kerül a dobozába. Az együtt készített vagy csomagolt finomságok biztosan elfogynak majd!

Az Európai Friss Csapat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő edukációs programja, amelyet az Európai Unióval együttműködésben valósít meg. A program célja, hogy a gyerekek, a kamaszok, a szülők és a nagyszülők minél több ismeretet szerezzenek a friss, szezonális zöldségekről, gyümölcsökről, valamint felhasználásukról és elkészítésükről, azok rendszeres fogyasztása érdekében.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Idén is folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai – Európai Friss Csapat néven keresd

Idén is folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai – Európai Friss Csapat néven keresd

2021 az ENSZ Közgyűlés döntése alapján a Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!