Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Jól mutatnak a nagy szemű sók a boltok polcain? Mutatjuk, mire használhatod

2022. January 19.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy válik ismertebbé – és lassan, de biztosan elérhetőbbé – itthon egyre több sófajta. Durva szemű só régen is volt, valahogy mégsem használtuk az átlag háztartásokban. Pedig ott a helye, mutatom is, miért.

Függetlenül attól, hogy tengeri, himalájai, parajdi vagy fekete sóról beszélünk, a nagy szemű só máshogy viselkedik főzés és sütés közben. Méretéből adódóan sokkal lassabban és nehezebben oldódik fel az ételben. Ez a tulajdonsága sültek esetén jól jön, hisz szépen lassan, fokozatosan oldódik és ízesíti meg a húsunkat. Hasonlóan a pácleveknél, amelyekben hosszabb ideig állnak az alapanyagok. Egy báránysült szinte elképzelhetetlen nagy szemű só nélkül. Vannak olyan ételek, amelyeknél szeretünk néha egy-egy sódarabra ráharapni. Ilyen nálunk a sült zöldség, például a sütőben sült édesburgonya és cékla. Én ezeket kifejezetten durva sóval szeretem megszórni. A nagy része feloldódik sütés közben, de marad benne egy-egy aprócska sódarab. 

Ez is érdekelhet: Az élet sója – milyen sókat használjunk a konyhában?

Ahol még azért használjuk, hogy a darabos sóélmény meglegyen, az a pékáruk kategóriája. Gondoljunk csak a sós perecre, a sóval szórt kiflire. Ugye? Gyermekkorunk kedvencei. Ebből az alapgondolatból kiindulva más sós péksüteményeknél, tésztaféléknél is jól jöhet. Ilyen az olasz olívaolajos focaccia. De egyéb lepénykenyér tetejére is szórható. Hangsúlyozva, hogy a tetejére, hisz a tésztába nem oldódik fel, nyers tésztába ne tegyük.

Hol tudjuk még hasznosítani a nagy szemű sókat? A fűszermalmokban. A saját készítésű fűszermalmok alapeleme a durva szemű só. Egy mutatós sóörlőben az asztalon kellemes látvány a fűszeres só és csak magában a nagy szemű is. Egyébként sok só finomabb és aromásabb frissen őrölve. Kifejezetten ilyen a fekete só. Nagyon különleges látvány különleges ízzel és illattal.

Mit csináljunk akkor, ha úgy érezzük, túl sok ilyen sót vásároltunk? Nincs semmi gond, egyrészt a só hosszú távon eltartható, tehát akár évekig is. De ha szeretnénk hamarabb felhasználni, akkor sózhatjuk vele a leveseket is. Használhatjuk főtt rizs vagy főtt krumpli készítéséhez. Ezeknél az ételeknél elegendő nedvesség és idő lesz a teljes feloldódáshoz.

Mire figyeljünk minden esetben? Az adagolásra. Meg tud szaladni vele az ember keze, hisz a nagy darabok nem úgy terülnek a sütőtálban, mint az apró szemű só, és könnyen gondolhatjuk azt, hogy még kevés a mennyiség. Ugyanígy a kanalas adagolásnál is becsaphat minket a szemünk. Eleinte inkább többször kevesebbet tegyünk az ételbe, utána megszokjuk, és kialakul a pontos használata.

Illetve ne feledjük, a só használatánál fontos a mértékletesség egészségünk érdekében!

 

Kapcsolódik: 

Hogyan készítsünk otthon mennyei fűszermalmot?

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!