Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Hogyan tartsuk távol a legyeket természetes módszerekkel?

2022. July 4.

Ahogy beköszönt a nyár, megjelennek az életünkben a roppant idegesítő legyek is. Egész nap „lesben állnak”, várják, hogy mikor nyitunk ajtót, aztán egy pillanat alatt már bent is teremnek a házban. Ilyenkor már hiába az összes szúnyogháló, kezdődhet a móka a légycsapóval, hacsak nem szeretnénk mindent légyirtóval befújni. Kemikáliák helyett próbáljuk ki inkább a természetes módszereket! 

 

Bazsalikom

Velünk ellentétben a legyek utálják az illatát, tegyünk pár cseréppel a konyhánkba! Két legyet egy csapásra – mondhatnánk, hiszen a paradicsomszószba mennyei lesz! 

 

Szegfűszeg

Ezt sem bírják a legyek, ezért helyezzünk egy tálka szárított szegfűszeget minden olyan szobába, ahol invázióval küzdünk. Persze mindez kevésbé szerencsés, ha mi magunk sem vagyunk oda a szagától.

 

Menta, levendula és körömvirág

Ezeket a teraszra vagy a balkonra ültethetjük ki, esetleg a kertbe, hogy lehetőleg az ajtóig vagy az ablakig se jussanak el a legyek.

 

Még több levendula: Süss-főzz a lila csodával! 

 

Fahéj

Készítsünk belőle légfrissítőt, a fentiek alapján már nem olyan meglepő, hogy ennek a fűszernek az illatát sem kedvelik a betolakodók. 

 

Almaecet

A legyek az eddig felsoroltakkal ellentétben imádják az alma és az ecet szagát, tehát ebből csapdát készíthetünk. Keverjünk össze egy tálban egy kis almaecetet folyékony szappannal. A szappan segítségével a folyadék csapdába ejti a legyeket.

 

A legjobb módszer természetesen az, ha tisztán tartjuk a konyhánkat. A legyek odasereglenek minden ételmaradékra, a tető nélkül előhagyott konyhai szemetesek pedig valóságos svédasztalt jelentenek számukra. Tehát töröljük le a pultot, mossunk fel rendszeresen, és rejtsük el a konyhai szemetesünket, ha nem szeretnénk beleőrülni az idegesítő zümmögésbe.

 

Ezt már olvastad? 

Ezeket a gyakori szennyeződéseket bátran tisztítsd sóval!

 

Forrás: little bird organics

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Természetes gyógymódok a konyhádból

Természetes gyógymódok a konyhádból

Nézzük, mik az otthon megtalálható legjobb gyógymódok a leggyakrabban előforduló betegségek esetén!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!