Hogyan fagyaszthatjuk le a maradék főtt tésztát?
2020. April 20.A száraztészta gondosan becsomagolva, száraz, hűvös helyen hosszú ideig eltartható állagromlás nélkül. De azt gondoltátok volna, hogy a főtt tészta akár 3 hónapig is eláll a fagyasztóban? Ráadásul nem is nagy ördöngösség lefagyasztani, és a kiolvasztása sem bonyolult.
Szinte bármilyen tésztát lefagyaszthatunk, legyen az hosszú vagy épp rövid fajtájú, ám az egyáltalán nem mindegy, hogy előtte hogyan főzzük meg. Készítsük al dentére, azaz fogkeményre, semmiképpen se főzzük túl! És ne csak azért, mert az olasz tradíciók ezt kívánják, hanem azért is, mert a fagyasztás-kiolvasztás megrázkódtatásait egy túl puhára főzött tészta már nem biztos, hogy átvészeli. Miután leszűrtük, csorgassunk hozzá egy kevés olívaolajat, és forgassuk össze, hogy a tésztadarabok egymáshoz tapadását megakadályozzuk. Miután teljesen kihűlt, tegyük fagyasztótasakokba vagy dobozokba, és helyezzük a mélyhűtőbe. Érdemes már előre adagokban gondolkozni, és ez alapján kiporciózni.
Ha fel szeretnénk használni a fagyasztott tésztát, helyezzük át a tasakkal vagy a dobozzal együtt a fagyasztóból a mélyhűtőbe. Tehát ne szobahőmérsékleten olvasszuk ki! Közvetlenül felhasználás előtt forraljunk fel egy lábas vizet, majd forrázzuk le ezzel a tésztát. Elég leforrázni, ne kezdjük el főzni! Ha ehhez nincs kedvünk, a mikrohullámú sütőben történő felmelegítés is megteszi.
Forrás: Reader’s Digest