Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Fagyasztható-e a tojás?

2020. March 23.

Felhalmozni továbbra sem szükséges, sőt! Azzal viszont csak jót tehetünk magunknak, családunknak, illetve a szűkebb-tágabb környezetünknek, ha szakítunk eddigi szokásainkkal, és elfelejtjük a napi boltba „leugrásokat”. Tervezzünk előre, és ha jó áron találunk tojást, akkor nyugodtan betárazhatunk belőle. Persze ne 50 darabonként kerüljön a kosarunkba, de 10-zel több nyugodtan jöhet, hiszen mélyhűthető. Mutatjuk a praktikákat!

Törjük fel!

Bár egyértelműnek tűnik, mégis muszáj hangsúlyozni: egyben ne tegyük be a fagyasztóba a tojásokat, hiszen így könnyen szétrepedhetnek, illetve minőségük is romlásnak indulhat. Mindenképpen törjük fel, ezután már több módszer közül is választhatunk.

Egyben

Az óvatosan feltört tojásokat átcsúsztathatjuk egyben is egy fagyasztható tálba, azaz ha nem kapkodunk, nyugodtan megőrizhetjük egyben a tojássárgáját. Ha ez nem szempont, akár felverve is kerülhet a zárható dobozba vagy fagyasztható tasakba a tojás.

Szétválasztva

Aki szereti a habos süteményeket, biztosan rendszeresített már tojásfehérjés dobozt a mélyhűtőjében. Hasonlóképpen a tojássárgája is lefagyasztható.

Szórjuk meg!

A felengedést követő szemcsés állagot, illetve állagváltozást és -romlást úgy tudjuk kiküszöbölni, ha fagyasztás előtt megszórjuk a tojásokat egy csipet sóval vagy cukorral. Mindkettő jó megoldás, válasszunk annak megfelelően, hogy édes vagy sós ételekhez szeretnénk-e majd felhasználni. Ha még kérdéses, inkább a só legyen a befutó.

Még egy trükk: vessük be a jégkockatartót!

Bár még nincs szezonja, mégis hatalmas hasznát vehetjük most is a jégkockatartóknak: a lehető legegyszerűbb porciózási mód.

Felhasználás előtt minden esetben hőkezeljük a tojásokat, ezúttal felejtsük el a nyers tojással készülő tiramisut és a hasonló recepteket!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!