Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Fagyasztható a vaj?

2020. February 19.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vaj kizárólag a konyhapultra vagy a hűtőszekrénybe való. Így aztán a kedvenc márkánk leakciózásakor sem merünk feltankolni belőle, félve attól, hogy ránk fog romlani a nagy része. Eloszlatjuk a tévhitet: ha nagyobb mennyiségben betárazunk vajból, és tudjuk, hogy a közeljövőben nem használjuk (f)el, tegyük be nyugodtan a fagyasztóba. 

 

Térjünk vissza az eredeti kérdéshez: fagyasztható a vaj? 

A válasz határozott igen! Bár meglepő a mélyhűtőben viszontlátni, ám semmiféle minőségromlással vagy állagbeli elváltozással sem kell számolnunk, ha felhasználásig a fagyasztóba száműzzük. Sőt! Ha túl sok ideig vesztegel a hűtőben, könnyen tönkremehet, a mélyhűtőben azonban sem az ízének, sem pedig a textúrájának nem lesz baja. 

 

Biztonságos a vaj fagyasztása? 

Egyetlen élelmiszer-biztonsági aggály sem ismert, így bátran kijelenthetjük, hogy biztonságos. Érdemes a vásárlást követően azonnal lefagyasztani, nem pedig a hűtőben kivárni a lejárati dátumot közvetlenül megelőző napokat. 

 

Hogyan fagyasszuk le? 

Ne bontsuk ki! Hagyjuk meg az eredeti csomagolását, és a biztonság kedvéért tekerjük be még egy plusz réteg alufóliába. Ha az alufóliát mellőznénk, csomagolással együtt helyezzük fagyasztható tasakba. A kiolvasztás mindig a hűtőszekrényben történjen. 

 

Meddig tartható el a lefagyasztott vaj? 

A sózott vajat legfeljebb 12 hónapon át tároljuk a mélyhűtőben, a sótlan vajat pedig 6 hónapon belül használjuk fel. 

 

Bármire felhasználhatjuk? 

Igen, ugyanúgy mint a frissen vásárolt vajat. Olvasszuk ki a hűtőszekrényben, majd használjuk kedvünkre: pirítósra kenve, sütibe sütve. A kényes vajas tésztákhoz is megfelelő lesz. 

 

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sótlan vaj helyett lehet sós is?

Sótlan vaj helyett lehet sós is?

Helyettesíthető-e az egyik a másikkal?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!