Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Ezeket a gombákat mindenkinek ismernie kell

"A gomba olyan mélységet tud adni az ételek ízének, ami más módon egyszerűen elérhetetlen."
2016. October 2.

Hol is kezdjük a gombákkal? A gyönyörűtől a csúnyáig midenfélével találkozhatunk. Még varázslatosat is találhatunk közöttük. Olyan mélységet tudnak adni az ételek ízének, ami más módon egyszerűen elérhetetlen. Bár legtöbbünk, akik a szupermarketben vesszük a gombát, nehezen tudjuk értékelni a különbséget a nagy barna és az apró fehér között.

Manapság azonban már könnyen hozzájuthatunk a húsos shitake vagy az illatos rókagombához is. Ezért nem érdemes elszalasztani ezt  a kulináris felfedezést.

Hogy a gombák ne jelentsenek rejtélyt, következzen egy kis útmutató minden olyan gombáról, amelyeket mindenkinek ismernie kell.

1. Rókagomba

Könnyen gondolhatjuk ezeket a gombákat virágoknak, csak rájuk kell nézni. A rókagomba, ami ugyan feltűnő arany színéről ismert, bár más árnyalatokban is létezik, egyszerre gyümölcsös és borsos ízű. Lágy az íze, lágy az állaga, nagyon jól működik egy előételen, és tojással párosítva is. Ez a gombafajta bírja a legtovább a hűtőben, akár 10 napig is. Nagyon magas a nedvességtartalma, ezért érdemes szárazan elkezdeni párolni, hiszen kiereszti magából a vizet.

Rókagomba

2. Barna csiperke

Bébi portobello gombaként is ismertek. Tulajdonképpen a fehér csiperke érettebb változata. Hasonló a formájuk, kicsit talán nagyobb a méretük, az egyetlen igazán szembetűnő különbség a színük. Ezek a gombák világosbarnák. Lágy gombaízük van, és a fehér csiperkénél mélyebb ízt kölcsönöznek az ételnek.

Barna csiperkegomba

3. Kucsmagomba

Lehet, hogy nem a legszebb gombafajta, viszont annál ízletesebb és finomabb. Ugyan pont úgy néz ki, mint egy elhagyatott méhkaptár, érdemes felülemelkednünk a külsején. Az íze mindenért kárpótolni fog. Tavasszal, az erdő széleken bukkan fel leginkább. Kicsit rágósak, és vajon megpárolva a legfinomabbak.

Kucsmagomba

4. Portobello

Ha szereted a csiperkét, a portobellot is könnyen meg fogod kedvelni. Ez egy igazán kifejlett csiperke, nagy kalappal. Az íze lágy, az állaga azonban egy kicsit húsosabb. Sok ételben kitűnően tudja helyettesíteni a húst, és grillezve is nagyon finom.

Portobello gomba

5. Téli fülőke vagy tűgomba (enoki)

Erre a gombafajtára a hosszú tönk és a pici kalap jellemző. Első ránézésre úgy néz ki, mint a babacsíra, de az íze sokkal karakteresebb annál. Az ázsiai konyha nagyon kedveli, frissen és konzerv formájában is elérhető. Mive ropogósak, jól áll nekik a leves és a saláta is. Japánból származik, és igazán ízletes fajta.

Tűgomba

6. Shitake

Ez a gombafajta leginkább Japánban, Kínában és Koreában terem. Ez az oka a rendkívül hangsúlyos szerepének az ázsiai konyhában. Ízletes és húsos, egyedülálló ízt kölcsönöz az ételeknek. Húsos ételekben is kitűnően működik, de levesekben és szószokban is nagyon finom. Ha nem jutunk hozzá egész gomba formájában, próbálkozzunk a por alakú változattal.

Shiitake gomba

7. Laskagomba

Talán ennek a gombafajtának van a legfélelmetesebb külseje, hiszen egyáltalán nem hasonlít a klasszikus csiperkére. De ne féljük tőlük. Nagyon könnyű velük dolgozni, rendkívül finom, édeskés ízűek. Attól függően, hogy az év melyik szakaszában termett, még ánizsos íze is lehet. Nagyon egyszerű termeszteni, így az egyik legolcsóbb gombafajta.

Laskagomba

8. Csiperke

Ezzel a típussal találkozunk a legtöbbet. Még egészen fiatal korukban szüretelik le, nehezen megfogható, földes az íze. Egész évben elérhető.

Csiperke

9. Porcini

Ez a húsos gomba hasonlít a portobellora, az olasz konyha kedvelt alapanyaga. Kicsit diós és krémes az íze, egy kis kovászos aromával. A színe világosbarna, a mérete 2-20 cm között mozog. Friss, szárított és konzerv változatban is elérhető. Ha a szárított változattal dolgozunk, áztassuk be főzés előtt legalább 15 percre.

Porcini

10. Bokrosgomba

Maitake gombának is szokták nevezni, ami japánul táncoló gombát jelent. Nem tolakodó, mégis erőteljes íze van. Kicsit földesek, és meglehetősen krémesek. A fák tövében nőnek, főleg tölgyfák alatt. A japán és a nyugati konyhák is nagyon kedvelik. Jól megőrzik a formájukat, így kitűnőek levesben és wokban megpirítva is.

Bokrosgomba

 

Forrás:huffingtonpost.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!