Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Almaecettel az egészségért – jó ha tudod, mire kell odafigyelni az alkalmazásakor

2021. január 8.

Az almaecet alapvetően egészséges, ám létezik néhány szabály, amit be kell tartanunk, ha negatív következmények nélkül szeretnénk használni. Mutatjuk, mit kell mindenképpen elkerülni.

Ne igyuk meg magában

Önmagában meginni, majd gyorsan „ráenni” valamit a savanykás íz elnyomására, nem a legjobb ötlet. Magas savtartalma ugyanis károsíthatja a nyelőcsövet és a gyomrot, ezért inkább hígítsuk fel vízben. Így kevésbé lesz savas, és az ízét is el tudjuk valamennyire nyomni.

Ne fogyasszuk közvetlenül étkezés után

Különösen idősebb korban jellemző, hogy közvetlenül evés után alacsony a gyomorsavszint. Ha nem evés után, hanem étkezés előtt fogyasztjuk, elősegíti az emésztést.

Ne lélegezzük be

Erős szaga irritálhatja az orrunkat és szemeinket, ezért is érdemes vízzel hígítva fogyasztani.

Ne kortyolgassuk

Magas savtartalma a fogzománcot és az ínyt is károsítja, fogyasztásának az a legjobb módja, ha szívószálat használunk.

Ne igyuk rögtön nagy mennyiségben

A jóból is megárt a sok, és ez az almaecet esetén sincs másképp. Kezdjük kis mennyiséggel, majd figyeljük a testünk jelzéseit. Ha azt tapasztaljuk, hogy nem jó a gyomrunknak, akkor csökkentsük a mennyiséget. Eleve nem jó egyszerre két evőkanálnyinál többet fogyasztani, még akkor sem, ha vízben oldjuk fel.

Ne igyuk közvetlenül lefekvés előtt

Ha lefekvés előtt isszuk, akkor alvás közben visszaszivároghat a nyelőcsövünkbe, roncsolva azt. Fogyasztása után maradjunk legalább 30 percen keresztül ülve vagy állva.

Ne kerüljön tömény formában a bőrünkre

Nemcsak meginni lehet az almacetet, hanem szépségápolási szernek is bevethetjük. Segíthet a pattanások ellen és a leégett bőrt is megnyugtatja, de csak hígítva használjuk, mert magas savtartalma roncsolhatja a bőrsejtjeinket is.

Forrás: The Healthy

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Kókuszos tejberizs

Egyszerű, melengető desszert hűvös napokra.

Baconbe tekert burgonya őszi salátával

Fetás sütőtöksaláta dobja fel a sült burgonyát.

Füstölt sajtos krumplipüréfasírt

Maradék krumplipüré hasznosítására is tökéletes!