Ahol az étkezés élménnyé válik – egy felejthetetlen ebéd a Nobuban
Peru és Japán találkozása
Bármilyen meglepő a párosítás, nemcsak, hogy létezik, de a Nobuban minden ételnél meg is ízlelhetjük. Pályája kezdetén Nobu Matsuhisa találkozott egy perui férfival, aki éttermet akart nyitni a hazájában – Nobu szakmai vezetésével. A szakács rábólintott az ajánlatra, s miután a sushi készítés minden titkát elsajátította, a perui konyha fogásait is megtanulta, később pedig a Nobu étlapjára csempészte a tapasztalatait.
Egy másik váratlan találkozás
Nobu az első éttermét Alaszkában nyitotta meg, mely egy baleset miatt porig égett. Ezután Los Angelesbe költözött, ahol Robert de Nirot olyannyira lenyűgözte főztjével, hogy a színész rábeszélte, hogy nyissanak közösen egy éttermet. Kettejük vállalkozása annyira sikeres lett, hogy ma már több mint 30 sikeres éttermük van világszerte.
A Nobu sokkal több egy szokásos sushizónál
Ez nem meglepő, hiszen a Nobuban étkezni igazi élmény. A segítőkész és barátságos pincérekre bíztam magam az étel rendelésekor, így került az asztalomra a hétfogásos Nobu Bento Box, mely meleg és hideg ételeket is tartalmazott. A fogások közül nálam az abszolút befutó a miso mártással leöntött alaszkai fekete tőkehal volt. A hús puha, szinte omlós volt, a különleges, édeskés ízű szósznak köszönhetően pedig olyan fenséges ízt kapott, melyet semmi máshoz nem tudnék hasonlítani. A rákos tavaszi tekercs wasabis aiolival szintén különleges, karakteres ízű volt, a perui fűszerezésű szósszal tálalt marhahúsnál pedig egymásra kontráztak az ízek: egyszerre volt fűszeres és citrusos, de minden túlzás nélkül, nem nyomták el a hús ízét a fűszerek. A sushi válogatást a zöldborsó tette különlegessé, a sashimi salátát pedig a friss zöldségek.
Számomra az ebéd legfontosabb része a desszert, elvégre ez zárja le az étkezést. A kókuszhabos maracujás brülé a második olyan ízélmény volt az ebédem alatt, melyet biztos, hogy sosem fogok elfelejteni. Az étel kissé savanykás, erős ízére remekül rákontrázott a kókuszhab lágy, visszafogott íze. A desszertnél a látvánnyal sem volt gond: a pohár közepén egy színes, ehető virág díszelgett, melyet kókuszdarabokkal szórtak körbe. A kókuszhab szélébe egy kör alakú ostyát szúrtak, melynek sós íze remekül kihangsúlyozta a maracuja fanyar és a kókuszhab lágy ízét.
Family stlye
Hiába az elegáns környezet és a fine dining fogások, a Nobu nem az a kimért, rideg hely, ahol feszengve kéne ennünk. Itt „family style-ban” eszik az ételeket az egy asztalnál ülők: a fogásokat olyan sorrendben fogyasztják el, ahogyan éppen jól esik, és nem sajnálják megkínálni társaságukat az ételükből. Nemcsak üzleti találkozóknak, de családi vacsoráknak, randevúknak is tökéletes helyszínt és hangulatot garantál az étterem.
Egymásnak adják a kilincset a hírességek
A Nobu 2010-es megnyitásakor a társtulajdonos Robert de Niro személyesen is tiszteletét tette, de a filmforgatás miatt Budapestre érkező világsztárok is szinte kivétel nélkül megfordultak itt. Lady Gagától kezdve Angelina Jolie-n és Brad Pitten át egészen Tom Hanksig, aki, mint kiderült, pont ott ült a Nobuban, ahol én is falatoztam. Ennél jobb aperitifet el sem tudtam volna képzelni.
7 év, 7 fogás
A NOBU október 13-án egy különleges estével és hétfogásos menüvel ünnepli meg hetedik születésnapját. Az ünnepi menüben a legfinomabb, legjobban bevált fogásaik kapnak helyet, például a chilei sügér pikáns – savanyú mártással vagy az adriai sügér ceviche és édesburgonya – püré tölcsérben. A NOBU születésnapjára nyereményjátékkal is készült, melyről részleteket itt találhatsz.
A FUNZINE további gasztro- és étteremajánlóit ITT találod.