Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

5 eszköz, amit szerezz be, ha gyerekekkel sütsz

Ezek szerencsére nem drága dolgok és szinte bárhol beszerezhetőek
2016. december 19.

A gyerekekkel való sütés-főzés nem sokban különbözik a mindennapos főzéstől, viszont több odafigyelést és különlegesebb eszközöket igényel.

  1. stabil zsámoly/sámli:

Legalapvetőbb kellék, hiszen erre állva felérik a felnőtt méretekre szabott pultot. Hároméveseknek vagy idősebbeknek elég a kétlábú verzió, viszont kisebbeknek biztosabb lábakon állót válasszunk. Sőt, ezek a zsámolyok plusz tároló felületként is funkcionálhatnak, így nem érzed azt, hogy feleslegesen foglalják a helyet.

  1. műanyag keverőtálak:

Ha szeretnéd, hogy kerámia és üveg tálaid hosszú ideig szolgáljanak még a konyhádban, érdemes beszerezni műanyag változatokat is. A nagyobb méretek jobbak a gyerekek számára, hiszen ők általában széles mozdulatokkal kevernek – de érdemes több méretből betankolni. A műanyag tálak könnyebbek, jobban tudnak velük dolgozni kis kuktáid.

  1. apró kés:

Varázspálcaként szolgálnak a kis kések – a gyerkőc le lesz nyűgözve, hogy saját eszköze van, és még bánni is megtanul vele. Fogazott tortakéssel kezdjük, hiszen pontosan olyan, mint egy igazi séfkés, viszont nem éles. Lehet vele kenyeret, sajtot, puha gyümölcsöt és zöldséget vágni.

  1. csúszásmentes vágódeszka:

Ha nem csúszik, biztosabban tudnak rajta dolgozni az apró kezecskék.

  1. kézi mixer:

A keverőállványos mixer veszélyesebb, hiszen a kis kukták folyton bele akarnak majd nyúlkálni, miközben az épp kever valamit. Ezzel szemben a kézi habverőt még ők is tudják kezelni – ezért kevésbé akarnak majd belenyúlni.

forrás: thekitchn.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mini almás piték

Mini almás piték

Muffin kapszlikban sült vendégváró édesség

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!