Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Cseresznyés-túrós leveles táskák

Cukormentesen is elkészítheted!
2022. June 14.

A hűtött leveles tészta szuper praktikus dolog, hiszen pillanatok alatt süthetünk belőle édes vagy sós sütiket. Ráadásul cukormentes, sőt még light változatban is beszerezhető. 

Hozzávalók

6 darabhoz
  • 15 dkg félzsíros túró
  • 2 evőkanál cukor vagy cukornak megfelelő édesítő
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 12 dkg cseresznye
  • 2 evőkanál búzadara
  • 1 tekercs konyhakész, sütőpapírra feltekert, hűtött leveles tészta (27 dkg-os kiszerelés)
  • 1 db tojás a kenéshez
  • porcukor a tálaláshoz

Elkészítés

 

A túrót villával összetörjük, majd kikeverjük a cukorral vagy édesítővel és a vaníliával. A cseresznyét leszárazzuk, megmossuk, kimagozzuk, a szemeket elfelezzük, és a túrókrémbe keverjük. Végül hozzáforgatjuk a búzadarát is. 

A leveles tésztát kitekerjük, és 6 db 12×12 cm-es négyzetre vágjuk. (A maradék kis tésztát sem dobtam ki, sajttal megszórtam és megsütöttem.) Elosztjuk rajta a tölteléket úgy, hogy a széleket üresen hagyjuk. A tojást felverjük, megkenünk vele 2-2 szélt, és háromszög alakúra hajtjuk a tésztadarabokat. A tetejüket is lekenjük tojással, és megszurkáljuk villával. 

A háromszögeket sütőpapírral együtt tepsibe tesszük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk. 

 

Ezt a sós leveles tészta receptet is próbáld ki: 

Spenótos-krémsajtos csiga

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mediterrán húsos-zöldfűszeres tészta

Mediterrán húsos-zöldfűszeres tészta

Sok-sok friss, mediterrán fűszerrel!
Rántottás melegszendvics serpenyőben

Rántottás melegszendvics serpenyőben

Fetával, kolbásszal, vajon sütve. Laktató reggelit keresel? Megtaláltad!
Csirke- és marhagombócok tzatzikivel

Csirke- és marhagombócok tzatzikivel

Mindenki megtalálja a kedvencét!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!