Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gyors reggeli

Jöjjön a holland baba karácsonyra
2017. December 25.

Nem, nem kedves olvasó, még nincs vége a karácsonyozásnak. Még az ünnepnapokat tapossuk, és mindenkinek joga van egy kicsit lazítani, kényelmesen felkelni, ráérősen reggelizni. Ráérősen, de semmiképpen nem bonyolult ételekkel az asztalon, amelyeket órákon át kell elő- és elkészítni. Nem bizony, inkább egy ilyennel kísérletezz. Nem igazán 5 perc, de ez csak a sütésen múlik, maga az összeállítás az tényleg annyi. Amíg sül, addig pedig megteríthetsz a családnak, felteheted a kávét, facsarhatod a narancslevet, vagy mindezt lehet együtt is, akár a legkisebbekkel is, mi így szoktuk. Egyszer már készítettem ilyet, kisebb adagban, és más ízekkel, de most az egész családnak jut belőle, és nagyobb edényben is csinálom, hogy elférjen. Ehhez viszont az kell, hogy a sütőformát időben betedd a sütőbe, mondjuk melegítsd azzal, hogy tuti legyen a végeredmény. Ez a titokzatos gyors reggeli egyébként egy Dutch Baby, vagyis holland baba, ami tulajdonképpen egy óriási, sütőben sült palacsinta. Nagyon jópofa, mert gyönyörűen felpuffad, csak aztán nagyon hamar össze is esik. Most éppen nem is sikerült már felpuffadt állapotában lefotóznom, de az íze összeesve is ugyanolyan finom.

Hozzávalók

  • 4 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 2 ½ dl tej
  • 4 ek + 2 ek cukor
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 4 evőkanál vaj
  • 1 tk őrölt fahéj
  • a tálaláshoz 1 nagy, vagy 2 kisebb alma cikkekre vágva
  • porcukor

Elkészítés

A vajon, 2 ek. cukron, és a fahéjon kívül az összes hozzávalót dobd turmixgépbe és turmixold simára. Hagyd állni a tésztát, jót tesz az ízének is és a textúrájának is, ha megdagad a liszt. A sütőt melegítsd elő 210ºC-ra úgy, hogy már hidegen beleteszed a kisebb tepsit, és azzal együtt melegíted. Közben a maradék cukrot keverd össze a fahéjjal.

Ha a sütő – és az edény is – forró, óvatosan vedd ki az edényt, tedd bele a vajat, mozgasd körbe, hogy felolvadjon, szórd meg a fahéjas cukor felével, majd öntsd hozzá a tésztát is. Oszlasd el egyenletesen, és szórd meg a maradék fahéjas cukorral, majd mehet vissza a forró sütőbe 15, de inkább 20 percre, hogy felpuffadjon.

Akkor jó, ha már megpirult a teteje és a szélei ropogósak, ez lehet, hogy kevesebb idő lesz. Közben van időd az almát is felszeletelni, még hámozni sem kell, csak a magházát távolítsd el. Forrón tálald, az almaszeletekkel és porcukorral megszórva.

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyors leves az ünnepi rohanásban

Gyors leves az ünnepi rohanásban

Görög spenótos, citromos, hátmostnagyonmegleptél leves receptje következik

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!