A Globalista Konyha  keretein belül 1-2 estére neves séfek látogatnak el, hogy ízletes ételeket főzzenek a résztvevőknek. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen startuppal rukkoljatok elő?

Balázsy Panna: Judittal már régóta ismerjük egymást és egy beszélgetés során említette, hogy van egy ötlete, amivel sikeresen összekombinálhatnánk a londoni életét a budapesti gasztrovilággal. Az ötlet egyszerűen nagyszerű: elhívunk szakácsokat általában Londonból, akik mindig más konyhát képviselnek, és mindig más budapesti étteremben, más-más magyar borászattal meghirdetjük a két estés eseményt.

A legelső eseményekről mesélj egy kicsit. Lassan indult be a dolog vagy instant siker lett?

BP: Fogalmunk nem volt, mire számítsunk, ezért egy kisebb helyet kerestünk és egy régi barátot kértünk meg arra, segítsen nekünk. Fehér Zoltán, a Cyrano tulajdonosa rendelkezésünkre bocsátotta a Cyrano kistestvérét, a Murcit, és ő is meglepődött, hogy mindkét este még a csilláron is lógtak a vendégek. Josh Katz volt az első séfünk, aki modern izraeli ételsorral érkezett. Elképesztő siker volt.

Legutóbbi séfetek Loic Villemin volt. Mi alapján választjátok ki, hogy kit hívtok meg főzni? Az ismert séfek közül ki volt az abszolút közönség kedvenc? 

BP: Mára már egyre több séf tud rólunk a világban, és szerencsére mindenki szívesen, örömmel jön, ha tud. Nagyon sok tényezőnek kell passzolnia egyszerre, hogy egy adott időben el tudjunk hívni egy séfet. Egyszerre több séffel beszélgetünk, mindegyik izgalmas és feltörekvőben lévő tehetség. Hogy ki tud eljönni, az már szervezés és szerencse kérdése. Josh Katz után Ben Spalding volt igazán emlékezetes, a malachasaalját, amit készített, máig emlegetik a vendégek, pedig az évekkel ezelőtt volt. Adam Rawson lenyűgöző perui vacsorája is elbűvölt mindenkit, Gill Meller, a River Cottage főszakácsa, Romy Gill indiai vagy Olia Hercules kaukázusi lakomája is fergeteges volt. Oliver Rowe természetközeli ételei, és persze Loic felejthetetlen zöldséges fogása… Hosszú a lista, minden eddigi vacsoránk szuper finom volt, nehéz választani!

A hölgy séfeket is nagyon szeretjük, amikor csak lehet, igyekszünk őket bemutatni az itthoni nagyközönségnek, hiszen sokan azt hiszik, az férfimunka. Anna Hansen izgalmas dán konyhája, Romy Gill modern indiai, Olia Hercules ukrán, grúz és azeri ételei vagy éppen Selin Kiazim ciprusi-török vacsorái mind csodálatosak voltak. Ezek a hölgyek megmutatták, hogyan tudják a saját stílusukra formálni az adott ország kulináris ízvilágát.

Úgy tudom, hogy szeretnétek, ha ez fordítva is működne: vagyis, hogy magyar séfek főzzenek Londonban. Ez a projekt szervezés alatt áll, vagy még korai ilyenekről beszélni?

Laufer Judit:  Ez tényleg egy izgalmas projekt.  A szakácsok, akik eljönnek, velünk együtt hihetetlen sokat dolgoznak, hogy ez a két este jól sikerüljön. Én mindig örülök, hogy kívülről könnyednek és egyszerűnek tűnik, de nagyon sok előkészület előzi meg. Sokat beszélgettünk róla, hogy szeretnénk, ha meg tudnánk fordítani az irányt, és Londonban, vagy más angol nagyvárosban is megmutathatnánk, hogy hol tart a magyar gasztronómia. Ahogy én látom, lenne is rá igény. A módszer kicsit változna: nem egyesével hívnánk a szakácsokat, hanem egy egyhetes eseményt álmodtunk meg, ahol kb. 3 magyar séf készülne 3 különböző menüvel. Nagyon sok elemből áll egy ilyen, és ha már a tervek meg is vannak, a részletek még nem álltak össze. Nekem meggyőződésem, hogy izgalmas pr projekt lehetne néhány cégnek, akik szívesen megmutatnák magukat Angliában is.

16 séfen „vagytok túl”. Nyilván mindig történik egy-egy izgalmas szituáció, váratlan helyzet. Meséltek egyet? 

LJ: Az a vicces, hogy általában azokkal a szakácsokkal esik meg valami, akikről a legkevésbé gondolnánk.  Én talán azt a történetet szerettem a legjobban, amikor az egyik séffel eljött a felesége és annak barátnője, akik a Globalista Konyha vacsorájának  ideje alatt elmentek a romkocsma negyedbe meginni valamit. Két élettel teli, helyes nő, akiket persze mindenhol meghívtak egy-egy italra. Amikor mi végeztünk az első esti vacsorával és szakácsunk sms-ezett a lányoknak,hogy indul haza, szegény nem kapott választ. Egy órát állt a szálláshelyük  előtt az esőben, mert nem tudott bemenni, ugyanis a lányoknál volt a kulcs. Szerencsére én még nem feküdtem le amikor felhívott és volt nálam egy extra kulcs, így éjszaka oda tudtam menni, hogy egyáltalán bejusson a lakásba. Alapvetően biztonságosnak tartom a budapesti éjszakát, főleg párosával, de azon kaptam magam, hogy a szakácsunkat nyugtatgatom. Végül kiderült, hogy a feleség és annak barátnőjének a mobilja is lemerült, ráadásul nem tudták fejből a pontos budapesti címüket sem.  A taxis elvitte őket a rendőrségre, de ott nem volt senkinek Iphone töltője. A hős taxis végül kikapcsolta az órát és addig kőrözött a környéken, amíg a lányok végül felismerték a házat. Biztos vagyok benne, hogy elgondolkodtak a rendőrségen, hogy érdemes lenne tartani néhány különböző telefontöltőt…

A honlapotokon olvastam, hogy Panna álmai netovábbja egy vacsora Yotam Ottolenghivel. Miért pont rá esett a választás? Tervezitek, hogy Őt is meghívjátok?

BP: Szerintem, aki elolvasta Ottolenghi Jerusalem c. könyvét, pontosan érteni fogja, miért szeretnék vele találkozni. Ha lesz pár hónap szabadidőm, mindegyik receptet meg fogom főzni abból a könyvből. Bárcsak eljönne a meghívásunkra. Attól tartok, nem lenne könnyű rávenni, hogy eljöjjön. Persze sok vendégünk a TV képernyőről jól ismert séfeket szeretné itthon is megtapasztalni: Jamie, Nigella és a többiek. Mi nem a már nagyon befutott, hanem a komoly karrier előtt álló, ambiciózus fiatal tehetségeket preferáljuk.

Számodra Judit ki az, akivel a legszívesebben együtt étkeznél/főznél?

LJ: Nagy rajongója vagyok a Chef’s Table-nek a Netflixen. Azt hiszem közülük bármelyik szakáccsal ennék, főznék, de ha csak egyet lehetne választani, akkor az Jeong Kwan lenne Dél-Koreában.

Itthon ki az a séf, akit példaértékűnek tartasz, és esetleg elhívnád egy londoni 1-2 estés főzésre?

LJ: Most per pillanat Széll Tamás lenne a legizgalmasabb, de az biztos, hogy egyre többen vannak a nyomában, akik hasonló sikereket szeretnének elérni és megéri rajtuk tartani a szemünket.

Judit, Te  Londonban élsz és dolgozol. Melyik ott a kedvenc éttermed, ahova legszívesebben ülsz be egy vacsorára?

LJ: Ó, én nagyon sok helyet szeretek. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy mindhárom gyerekem kulinárisan nyitott, ezért határozott elképzeléseik vannak arról, hogy mit akarnak enni. Amiben soha nincs vita az a sushi, így az Eat Tokio az első számú lehetőség. Ha én választok, akkor is sokszor döntök ázsiai étterem mellett, pl.: a Bone Daddies. Nagyon klasszak azok a helyek, ahol ausztrál a szakács, mint a Caravan, Granger and Co. és szeretem a közel-keleti helyeket is, mint a Berber and Q, Bala Baya vagy Oklava. (Az utóbbi három tulajdonos séfjeit el is hoztuk Budapestre.)

Az angol gasztronómiával kapcsolatban miket tanultál meg a kint töltött évek alatt?

LJ: Az angol étkezéskultúra nagy változáson ment keresztül az elmúlt években. Ezt biztosan nem csak a hihetetlenül pörgő, londoni gasztronómiai élet segíti, hanem  a jobbnál jobb  gasztronómiai televíziós műsorok és a social media, mint az Instargram, Facebook és Twitter közösség is. Gondolom ezek a folyamatok egy kicsit lassabban mennek ahogy távolodunk Londontól, de az is igaz, hogy egyre több jobbnál jobb vidéki étteremről hallani, amelyek egészen biztosan hatással vannak a környezetükre.

Miben más a londoni gasztro környezet, mint a hazai?

LJ: Mindenképp más, mert London egy tízmilliós város és sokkal erősebb a fizetőképes kereslet. A londoni gasztro környezet hihetetlenül befogadó, ugyanakkor eszméletlen kritikus is. London hatalmas, az emberek mégis hajlandóak átutazni a városon egy-egy jó hely kedvéért.  Én úgy látom, hogy a szakácsok előszeretettel esznek egymás éttermeiben, örülnek egymás sikereinek és segítik is egymást. Ezalatt főleg a social media posztokat értem. 

Ha épp nem dolgozol vagy szervezed Pannával a Globalista Konyha következő eseményét, akkor mivel töltöd az idődet?

LJ: Folyamatosan nézem, keresem az új szakácsokat és nem titok, hogy van, amikor elölről kezdem a keresést, mert az aktuális szakács jönne, de nem engedi el az étterem tulajdonosa, vagy nem jó az időpont, vagy egyéb indok, ami felmerülhet, hiszen legkevesebb 5 napját veszi igénybe egy Globalista Konyha főzés. A fennmaradó időben tanácsadással foglalkozom. Mindig előkerül 1-2 étterem, ahol menüt/recepteket állítok össze, vagy a meglévőket frissítjük, hogy izgalmas, szezonális maradjon. Továbbá segítem a konyhai munka hatékonyságát. Azokat a munkákat szeretem a legjobban, amikor már a koncepció kialakításában is részt vehetek.

Panna, téged az ország a képernyőről ismer, sokáig vezettél reggeli műsort. Mi miatt fordultál a tévézéstől a gasztronómia irányába?

BP: Nem beszélhetünk elfordulásról abban az értelemben, hogy a Globalista Konyha pontosan úgy épül fel, mint a műsorkészítés: előkészítés, showtime, utómunka. Sok mindennel foglalkozom, amióta abbahagytam a tévézést, mert nagyon szeretem a változatosságot.

Cukrásziskolát végeztél 2012-ben. Lehet azt mondani, hogy inkább a sütés vonz, mint a főzés?

BP: Szeretem mindkettőt, és kifejezetten imádok tésztával dolgozni, úgyhogy lehet, hogy a sütés eggyel több pontot kapna a képzeletbeli piros pont listámon.

Terveztek-e Judittal olyan eseményt, ahová nem séfet, hanem cukrászt hívtok el?

BP: Soha ne mondd, hogy soha!

Írtál gyerekkönyveket. Gondolkodtok esetleg szakácskönyv kiadásán?

BP: Most jelent meg az ötödik gyerekkönyvem a Szandra és a 3.b sorozatból. Ebben sokat esznek a gyerekek, pont úgy, mint a valós életben. Judittal évek óta dédelgetjük egy Globalista Konyha szakácskönyv megjelentetését, reméljük, egy szép napon sikerülni fog.

A következő vacsorák időpontjairól a Globalista Konyha hivatalos Facebook-oldalán vagy a honlapjukon találhatjátok meg a legfrissebb információkat. Aki meg végképp nem akar lemaradni a következő vacsoráról, iratkozzon fel a hírlevelükre itt. 

Az interjút Székely Éva készítette