Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Kézműves hamburgerhez kézműves hamburgerzsemle dukál

A saját formázású és ízesítésű húspogácsa sikere ugyanis arra csábítja a magamfajta mániásokat, hogy a hamburgerzsemle (-buci, stb.) készítésébe is belevágjanak.
2017. March 18.

A mai napig csodálkozom azon, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedet megelőzően olyan keveseknek jutott eszébe itthon (mi tagadás, én sem tartoztam közéjük), hogy hamburgert nem csak, sőt, nem elsősorban fagyasztott majd megsütött majd kihűtött, később megmikrózott húspogácsa köré kéne építeni.

Szerencsére sok minden változik, és nosztalgiázásra, múltba révedésre való hajlamom ellenére az összemelegített büfés hamburgerek egyáltalán nem hiányoznak. Manapság kifejezetten jó és ízletes burgerekkel Dunát és Tiszát egyszerre lehet rekeszteni, ha ügyesen válogatunk.

Jó alapanyagokból és megfelelő módszerek alkalmazásával nem nagy ördöngösség a saját hamburger-kreációnk elkészítése sem.

 

Hozzávalók

8 darabhoz
  • 45 dkg kenyérliszt
  • 7 g szárított élesztő
  • 1 dl langyos tej
  • 1 dl langyos víz (nem biztos, hogy az egész kell)
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál olvasztott vaj
  • 2 tojás
  • szezámmag

Elkészítés

1. A lisztet, élesztőt, tejet, vajat, mézet és az egyik tojást egy csipetnyi sóval egy tálban simára dolgoztam, majd a tésztát letakarva hagytam a duplájára kelni.

2. Ezt követően egy enyhén lisztezett deszkán 8 egyforma részre osztottam, és golyókat formázva egy sütőpapírral leterített tepsibe tettem.

3. Miután megállapítottam, hogy a nyolc egyforma részre osztást még gyakorolnom kell, letakartam és újra duplájára kelesztettem a bucikat, majd 190 fokra előmelegített sütőben, felvert tojással megkenve és szezámmaggal meghintve nagyjából 12-15 perc alatt barnára sütöttem.

4. Így újabb lépést tettem a szó szoros értelmében vett kézműves hamburger irányába. Rövidesen ráfordulhatok a szószokra, aztán már csak a sajtkészítés lesz hátra.

 20170313_220217

Megosztom barátaimmal
Topár Gábor

Topár Gábor receptje

Szerkesztőink kedvencei

Sonkás sajttekercs

Sonkás sajttekercs

Ez a sajttekercs nálunk hagyományos családi étel így télvíz idején, igazából nem is értem, hogy más évszakokban miért nem kerül elő. Pedig elkészíteni sem nagyon komplikált.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!