Kókuszolajon pirított, fehérborban párolt portobello gombaragu
Hozzávalók
2 személyre- 3 fej portobello gomba
- 5 dkg tofu (lehet füstölt, snidlinges, paprikás, de hagyományos is)
- negyed vöröshagyma
- 2-3 csipet inaktív élesztőpehely (bio boltokban kapható, sajtos ízű csoda)
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál kókuszkrém
- só, bors
- friss bazsalikom
- kókuszolaj
- olívaolaj
- fél pohár fehérbor
Elkészítés
A portobello gomba létezése már önmagában bizonyíték Isten létezésére – ízes, illatos, húsos, és még nyersen is isteni finom – egy kis olívaolajon, fokhagymával és balzsamecettel grillezve, fűszeres tofukrémmel megtöltve pedig majd’ megszólal. Ez utóbbi szófordulat egyes vegánok szerint “politilailag inkorrekt” poén lehet, hiszen a gombák “se nem növények, se nem állatok”, így sokan immorálisnak tartják a fogyasztását. Megvallom, én – bár nem viselek bőrt, és az állatokon tesztelt kozmetikumokat is kerülöm – gombát egyelőre fogyasztok – mivel nincs agyuk, és feltételezhetően nem éreznek fájdalmat.
Én viszont érzem a gyönyört, amint rájuk harapok – ez a recept az utóbbi időben egyik legnagyobb kedvencem, nem csak azért mert szuper-gyorsan elkészül, hanem azért is, mert rengetegféleképpen variálható: sülhet bele cukkini, padlizsán, napon szárított paradicsom, de még spenóttal is isteni.
1. A gombákat húsos szeletekre vágom.
2. A fokhagymát hámozom, és felaprítom, a vöröshagymát levelekre szedem.
3. A kókuszkrémet egy kistálba kanalazom, belemorzsolom a tofut.
4. Apróra vágom a bazsalikomot (és ha használok, a szárított paradicsomot is), majd az élesztőpehelyt is a krémhez adom.
5. Sózom, borsozom, egy kis olívát is csepegtetek bele, majd egy villával vagy az ujjaimmal szétmorzsolom.
6. Egy serpenyőben kókuszolajat hevítek kis-közepes lángon, beledobom a fokhagyma és vöröshagyma darabkákat – addig pirítom, míg nem vész el a színe, de azért kissé elkezd üvegesedni.
7. Mikor már nagyon serceg, pár csepp balzsamecetet adok hozzá, és elhelyezem a portobello gombafejeket a serpenyőben.
8. A gombafejeket 1-2 percen át pirítom mindkét oldalon, közben pedig a hagymalevelekre is figyelek, ne égjenek meg – mikor már majdnem készen vannak meglocsolom őket a fehérborral, és hagyom, hogy majdnem teljesen elpárologjon a nedű az izzó serpenyőben.
9. Levéve a tűzről a tetejére morzsolom a tofu-túrót, és gálánsan meghintem bazsalikommal. A tetejére a legszebb leveleket válogatom ki – és már készen is áll a szervírozásra.