Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Szilveszteri lencsés-húsos lepények

Sőt rögtön duplán lencsések, hogy jól induljon az új esztendő.

Partifalatok még erre a furcsa szilveszter estére is kellenek! Készítsünk puha, serpenyős lepényeket (ezeket még keleszteni sem kell), feltétnek pedig húsos-lencsés ragut. 

 

Hozzávalók (4-6 személyre): 

 

A raguhoz: 

2 evőkanál olívaolaj 

1 fej vöröshagyma 

1 nagy gerezd fokhagyma 

2 teáskanál marokkói fűszerkeverék 

25 dkg sertés-marha darált hús 

2-3 evőkanál csípős paradicsomszósz (ízlés szerint növelhető a mennyisége vagy elhagyható)

10 dkg vöröslencse megfőzve 

só 

5 dkg lencse megfőzve 

 

A lepényekhez: 

50 dkg liszt 

1 csapott teáskanál sütőpor 

1 csapott teáskanál só 

4 evőkanál olívaolaj + a sütéshez 

kb. 3-3,2 dl meleg víz 

 

A tálaláshoz: 

korianderzöld 

 

Elkészítés: 

A raguhoz egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megtisztított, felaprított vöröshagymát megfonnyasztjuk rajta. Hozzáreszeljük a fokhagymát, majd elkeverjük benne a marokkói fűszerkeveréket. Ezután rátesszük a darált húst, kevergetve fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomszószt, a főtt vöröslencsét, megsózzuk, és kevergetve addig főzzük, amíg a hagyma megpuhul. Végül belekeverjük a főtt lencsét is. 

A lepényekhez a lisztben elkeverjük a sütőport, a sót és az olívaolajat. Lassan, apránként hozzácsorgatjuk a vizet, összegyúrjuk, puha tésztát kell kapnunk. Letakarjuk, 20 percet pihentetjük. Ezután 12 részre osztjuk, és gombócokat formázunk a tésztadarabokból. 

Egy serpenyőt felhevítünk, vékonyan kikenjük olajjal. Az első gombócot vékonyra húzkodjuk, majd mindkét oldalát átsütjük. Hasonlóan elkészítjük a többi lepényt is, felhasználásig konyharuhába csomagoljuk. 

A lepényekre halmozzuk a ragut, korianderrel díszítve tálaljuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Téli narancsos-brokkolis kuszkusz

A brokkoli és a narancs különlegesen finom párost alkot ebben a köretben.

Káposztás krumplileves

Sőt rögtön duplán káposztás!

Ropogós csirkecsíkok káposztasalátával

A japán kenyérmorzsa extrán ropogóssá teszi a rántott csirkemellet.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!