Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Őszi fügés-krémsajtos spagetti

Itt a szezon kedvence, a füge! Bátran próbáld ki tésztaételhez is, sajtokkal, baconnel, rukkolával társítva.

A füge igazán változatos alapanyag, érdemes is kihasználni a szezonját! Ugyanúgy finom salátákba, desszertekbe, pitékbe, mint egy őszies tésztaételhez. Az olaj nem elírás, ezúttal szükséges a bacon alá, ugyanis ez lesz az alapja a tésztaszószunknak.

 

Hozzávalók 2 személyre:

18 dkg spagetti

2 evőkanál olaj

5 dkg csíkozott bacon

2 gerezd fokhagyma

10 dkg sűrű, tejszínes krémsajt

1 dl 10%-os főzőtejszín

őrölt fekete bors

1 marék rukkola

2 db füge

4-5 dkg feta sajt

 

Elkészítés:

Előkészítésképpen a spagettit lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és a főzővízből egy kis kancsónyit megtartunk.

Az olajat felhevítjük egy serpenyőben, majd a csíkozott bacont pár percet sütjük rajta. Ezután szedőkanállal kivesszük, félretesszük, a serpenyőt a visszamaradt zsiradékkal együtt a tűzhelyen hagyjuk. Megfonnyasztjuk rajta a megpucolt, lereszelt fokhagymát, majd hozzáadjuk a krémsajtot. Apránként felöntjük, simára keverjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk.

A szószhoz hozzáforgatjuk a főtt tésztát, majd beállítjuk a sűrűségét némi forró tészta főzővíz hozzáadásával.

A tésztát elosztjuk két tányérban, majd halmozunk rá rukkolát, sült bacont és megmosott feldarabolt fügét, végül megszórjuk a morzsolt fetával.

Ezt a receptet is próbáld ki:

Sonkás tészta villámgyorsan

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Vegán burrito

Készíts fűszeres, rizses-babos burritót csupa vegán hozzávalóból!

Zöldséges-húsos üvegtészta

Amíg megpuhul az üvegtészta, a feltét is elkészül

Sajtos-kolbászos uzsonnasüti

Szendvics helyett ezt is csomagolhatod az uzsonnás dobozba!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!