Vegán burgonyasaláta
A burgonyasalátának sok különböző elkészítési módja ismert, azonban általánosságban egy tojás- és tejtartalmú köretről beszélünk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a növényi alapú táplálkozást folytatóknak ki kellene hagyniuk például az ünnepi menüből.
Hozzávalók
4 személyre- 1 kg sárga burgonya
- 3 nagyobb darab zellerszár
- 3 szál újhagyma
- 20 dkg tojásmentes majonéz
- 2 evőkanál dijoni mustár
- 2 evőkanál bio almaecet
- himalája só
- őrölt fekete bors
Elkészítés
A burgonyát héjastól forró, sós vízben megfőzzük. Ha megpuhult, hideg vízbe áztatjuk, de még langyosan lehúzzuk róla a héját, majd felkockázzuk vagy felkarikázzuk. A megtisztított zellerszárat és újhagymát felkarikázzuk.
Az öntethez összekeverjük a majonézt, a mustárt, az almaecetet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A főtt burgonyát összekeverjük a zellerrel és az újhagymával, majd rákanalazzuk az öntetet, és alaposan összekeverjük. Tálalás előtt legalább 1-2 óráig hűtőben pihentetjük, hogy megfelelően összeérjenek az ízek.