Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Stockfood

Ünnepi marhaborda

Klassz zöldfűszeres húsétel az ünnepi asztalra.
2021. December 30.

A marhaborda zöldfűszerekkel, mustárral és hagyma-burgonya körettel az egyik legnagyobb klasszikus. Ha szereted a húsételeket, nem hibázhatsz vele! 

Hozzávalók

4 személyre
  • A húshoz:
  • 1 kg marhaborda, megtisztítva
  • só, őrölt fekete bors
  • 1-2 teáskanál apróra vágott rozmaring
  • 1-2 teáskanál apróra vágott kakukkfű
  • 1 evőkanál enyhén csípős mustár
  • 1 evőkanál vaj
  • A körethez:
  • 80 dkg burgonya
  • 2 lila hagyma
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • durvára őrölt tengeri só

Elkészítés

A húst megtisztítjuk, szárazra töröljük, majd sózzuk, borsozzuk. Összekeverjük az apróra vágott rozmaringot és kakukkfüvet a mustárral. A húst alaposan bekenjük a masszával, majd forró vajban mindkét oldalát megpirítjuk. 

Meghámozzuk, majd feldaraboljuk a burgonyát. Karikákra vágjuk a hagymákat. Összekeverjük a burgonyát az olívaolajjal, sóval és borssal fűszerezzük, majd a hússal együtt egy sütőtálba tesszük, és 200 °C-ra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük, amíg a húsba szúrt sütőhőmérő kb. 55 °C-os maghőmérsékletet nem mutat. A hagymát a sütési idő letelte előtt 15 perccel a hús köré terítjük, és készre sütjük. 

A kész húst körülbelül 10 percig pihenni hagyjuk, mielőtt felszeleteljük. A tálalás előtt kakukkfűvel és igény szerint durvára őrölt tengeri sóval megszórjuk. A megsütött burgonyával és hagymával körítve tálaljuk.

 

Ezt a receptet is érdemes kipróbálnod újévre: 

Újévi malaccsászár

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Szilveszteri hurka kétféle körettel

Szilveszteri hurka kétféle körettel

Ha otthon buliztok, akár hurkával is fogadhatod a vendégeket!
Szilveszteri „nem tudsz eleget készíteni belőle” saláta

Szilveszteri „nem tudsz eleget készíteni belőle” saláta

Nincs az a mennyiség, ami ne fogyna el belőle egy évzáró bulin!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!