Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tökéletes vendégváró falatok: Répatortás muffin

"Ha nem akarok végig a konyhában állni, akkor valami olyat kell kitalálnom, ami tartós is"
2017. April 12.

Húsvétkor nagy a vendégjárás nálunk, szerencsére nem a locsolkodás miatt, hanem, csak mert ilyenkor már legtöbbször jó az idő és mindenki ráér. Ráadásul idén már a Nagypéntek is ünnep, így négy teljes napra lesz átjáróház a lakásunk. Ez komoly terhet ró a háziasszonyra (rám), mert nagyobb adagot kell gyártanom a vendégváró falatokból, és ha nem akarok végig a konyhában állni, akkor valami olyat kell kitalálnom, ami tartós is.

Megtaláltam az összes fenti probléma tökéletes megoldását: a répatorta muffin, krémsajtos krémmel. Mondom is, hogy miért. A répatorta önmagában sem egy bonyolult ügy, a legnehezebb része a répa lereszelése, egyébként pedig csak keverem-kavarom, sütöm, viszlát. Ráadásul kellően nedves marad a tésztája – már ha nem szárítom ki a sütésnél, de ezt már kikísérleteztem – ami azt jelenti, hogy bírja három napig. A másik nagyon fontos pedig az, hogy a dekorációt, vagyis a krémet a hűtőben tárolom,  és mindig csak az aktuális vendégség előtt kenem a muffinra. Mondom én, hogy tökéletes megoldás!

Hozzávalók

  • A muffinhoz:
  • 20 dkg liszt (én fele fehér, fele teljeskiőrlésűt használok)
  • 12 dkg barnacukor
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk sütőpor
  • 20 dkg reszelt répa
  • 1 ½ dl étolaj
  • 2 felvert tojás
  • A krémhez:
  • 15 dkg puha krémsajt
  • 6 dkg puha vaj
  • ízlés szerint porcukor, de kb 10 dkg
  • 1 tk vaníliakivonat

Elkészítés

Melegítsd elő a sütőt 180º-ra. A lisztet szitáld át a sütőporral és a szódabikarbónával és add hozzá a fahéjat, a cukrot, majd keverd bele a tojásokat az olajat és a répát is. Nem szabd túlkeverni! Kanalazd az előkészített muffinformába, majd kb. 20 perc alatt süsd készre, de ez sütőtől és muffinformától függően akér 45 is lehet! Tűpróbával ellenőrizd, az a biztos, és amikor már tisztán jön ki a tű, azonnal vedd ki a sütőből. Hagy hűlni a formában, majd rácson hűtsd ki teljesen, mielőtt rákened a krémet.

A krémhez a vajat és a krémsajtot lehetőleg robotgéppel keverd habosra a cukorral és a vaníliakivonattal együtt. Ahhoz, hogy jól formázható legyen, érdemes hűteni, úgyhogy akár előre is elkészítheted.

repamuffin2

A muffint a tetején a krémmel, és egy készen kapható, marcipán, vagy fondant répával tálalom.

A répás muffinba tehetsz diót is, sőt, narancshéjjal is ízesítheted, ekkor érdemes a krémbe is tenni egy keveset.

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Az idei év első piknikezésének emlékére

Az idei év első piknikezésének emlékére

Mini almás piték. Olyanok, amiért könyörögnek a gyerekek. És a férjek is :)
Mese a mégis könnyű éclairről

Mese a mégis könnyű éclairről

Persze szuper recept is jár hozzá és sok sok jó tanács!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!