Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Szilveszteri tortillatekercs

Házibulira készülsz? A tekercs összetevőit előre is elkészítheted, aztán már csak melegíteni kell.
2022. December 28.

Ez a tekercs a klasszikus szilveszteri kolbász, mustár, savanyú káposzta triót ötvözi a street fooddal. Tuti, hogy szeretni fogják a vendégeid! Húst nem fogyasztóknak pedig készítsd el vegán kolbásszal és juharsziruppal!

Hozzávalók

4 darabhoz
  • 15 dkg savanyú káposzta
  • kevés olaj a sütéshez
  • 4 db vékonyabb sütni való kolbász
  • 4 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál szójaszósz
  • 10 dkg salátakeverék
  • 4 db tetszőleges tortilla lap

Elkészítés

 

A savanyú káposztát ízlés szerint átöblítjük, majd egy serpenyőben, kevés felhevített olajon, kevergetve puhára sütjük. A kolbászokat egy másik serpenyőben, szintén kevés olajon átsütjük. 

Közben a mustárt összekeverjük a mézzel és a szójaszósszal, majd beleforgatjuk a salátakeveréket. 

A tortilla lapokon elosztjuk a salátát és a káposztát, majd teszünk mindre 1-1 félbevágott sült kolbászt. A lapok két oldalát a kolbászokra hajtjuk, majd a másik irányból indítva feltekerjük. Az így kapott tekercseket forró, zsiradékmentes serpenyőben körbepirítjuk. 

 

Ezt a szilveszteri receptet is ki kell próbálnod: 

Szilveszteri hurka kétféle körettel

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Lazacpisztráng tejszínes-pesztós spagettivel

Lazacpisztráng tejszínes-pesztós spagettivel

Tedd selymessé a genovai pesztót egy kis tejszínnel!
Almás-narancsos táskák

Almás-narancsos táskák

Az alma, a fahéj és a narancs igazán téli hangulatúvá teszi ezeket a gyors leveles sütiket
Pizza quesadilla

Pizza quesadilla

Sűrű a napod? Készíts gyors ebédet a kamra tartalékaiból!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!