Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Szójás-mézes csirke kínai keles tésztával

30 perced van ebédet főzni? Ez az étel bőven belefér!

 A receptben chow mein tésztát használtunk, de elkészítheted üvegtésztával, soba tésztával vagy ha minden kötél szakad, klasszikus szélesmetélttel vagy spagettivel is. 

 

Hozzávalók (2 személyre): 

A húshoz: 

3 evőkanál szójaszósz

1 evőkanál méz 

1 púpozott evőkanál mustár 

1 teáskanál fokhagymapor 

őrölt fekete bors 

30 dkg csirkemellfilé 

2 evőkanál olaj 

A tésztához: 

2 evőkanál szezámolaj 

4 szál újhagyma 

15 dkg kínai kel

1 kávéskanál reszelt gyömbér

12 dkg chow mein tészta megfőzve 

 

Elkészítés: 

A húshoz a szójaszószt összekeverjük a folyékony mézzel, a mustárral, a fokhagymaporral és kevés borssal, majd beleforgatjuk a csíkokra vágott csirkét. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, és átsütjük rajta a húst. 

A szezámolajat felhevítjük egy serpenyőben, majd a felkarikázott újhagymát (a zöldjét félretesszük a tálaláshoz) sütni kezdjük rajta. Rászórjuk a felcsíkozott kínai kelt, és puhára sütjük, közben megsózzuk, valamint hozzáadjuk a reszelt gyömbért is. Amikor elkészült, beleforgatjuk a főtt tésztát és a sült csirkét. Felcsíkozott újhagymazölddel tálaljuk. 

 

Ezt a receptet is próbáld ki: 

Csilis babragu sült pulykával

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Egyserpenyős mediterrán bulgur

Gyors egytálétel, ami még sok mosogatnivalót sem „okoz”

Házi ropogós granola

Elhatároztad, hogy idén végre rendszeresen reggelizel? Kezdd az új évet házilag készített granolával!

Puliszka-langalló

Teremts adventi vásári hangulatot ezzel a rendhagyó, langalló ízvilágú sült puliszkával!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!