Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sütőtökpite

Ne hagyományos pitére számíts, Horvát Sára mutatja a tuti receptet!
2018. december 23.

Bár a december nagyrészt a karácsonyról, kisebb részben pedig az új évről szól, azért vannak szürke hétköznapok is. Ilyenkor jól jön a segítség, amely pite formájában érkezik. Mégpedig egyszemélyes piteként, amit nem is kell megosztani másokkal, és a mikróban is könnyen elkészül. Aki most felhördült, ne tegye, először próbálja ki. Mikrosütő és pite? Értem a kételyeket, de mondom, ki kell próbálni, és kiderül, hogy milyen jó is ez.

Hozzávalók

1 adaghoz
  • 1 ek. vaj
  • 2 keksz (zabkeksz, háztartási keksz), kb. 1 ½ dkg
  • 5 ½ ek. sütőtökpüré*
  • 1 nagy tojás
  • 1 ek. tej vagy tejszín
  • 2 ek. barna cukor
  • ½ tk. mézeskalács fűszer

Elkészítés

*A sütőtökpüréhez a sütőtököt kimagozva, kevés sóval megszórva, 180 °C-os sütőben süssük puhára. Kanalazzuk ki a héjából, és kimérve fagyasszuk le. Süteményekhez, szószokhoz így könnyen felhasználhatjuk.

 

A vajat mikrózható bögrében 15-30 másodperc alatt megolvasztjuk, közben összemorzsoljuk a kekszet. Belekeverjük az olvasztott vajba, és a bögre aljába nyomkodjuk. Egy kis kancsóban összekeverjük az összes maradék hozzávalót, majd ráöntjük a pite „tésztájára”. Innentől jön a találgatás: 2-5 perc alatt megsül a mikrósütőben, ez attól függ, hogy milyen erősségű a sütőnk. Az a biztos, ha az első 2 perc után 30 másodpercenként állítjuk be az időt, és tűpróbával ellenőrizzük.

Vigyázat, nagyon forró!!! Hagyjuk hűlni, és tejszínhabbal, és/vagy összetört olajos magvakkal tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Rántott ponty helyett karácsonyi kagyló

Rántott ponty helyett karácsonyi kagyló

Törjük meg a tradíciót Horvát Sára receptjével!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!