Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Sütőtökös Mac and Cheese muffin

2016. október 10.

Hozzávalók

12 darab
  • A morzsához:
  • 3 evőkanál sózott vaj
  • 4 gerezd fokhagyma, összezúzva
  • 4 szelet fehér kenyér, összemorzsolva
  • 1 csésze érett gouda sajt, finomra reszelve
  • A sajtos makarónihoz:

  • 1 csomag rövid csőtészta
  • 2 evőkanál sózott vaj, plusz a forma kikenéséhez
  • 2 evőkanál sütőtök püré
  • ¾ csésze habtejszín
  • 1 ½ csésze füstölt gouda sajt, reszelve
  • 150g Velveeta sajt, kis kockára vágva
  • 1 púpozott csésze sült sütőtök, lehűtve, kis kockára vágva
  • bors, ízlés szerint

Elkészítés

1. A morzsa elkészítése: Egy tapadásmentes serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd adjuk hozzá a fokhagymát. Süssük 1-2 percig, amíg illatos lesz, és egy picit már megpirul. Adjuk hozzá a kenyérmorzsát, és kevergetve pirítsuk, amíg a kenyérmorzsát teljesen be nem vonja a fokhagymás vaj.

2. Vegyük le a tűzhelyről, és öntsük át egy tálba, keverjük hozzá a gouda sajtot, majd hagyjuk kihűlni.

3. A sajtos makaróni elkészítése: Melegítsük elő a sütőt 220 Celsius fokra. Egy 12 mélyedéses muffinformát béleljünk ki muffin papírral. Osszuk el a morzsa felét a 12 mélyedés között, és nyomkodjuk le.

4. Közben főzzük a tésztát al dente keménységűre. Szűrjük le, és hideg vízzel hűtsük szoba hőmérsékletűre, majd tegyük félre.

5. Egy nagy lábosban olvasszuk meg a vajat. Keverjük hozzá a sütőtök pürét, és pároljuk 2 percig. Adjuk hozzá a tejszínt, és lassan, 5 perc alatt főzzük sűrűre. Keverjük hozzá a kétféle sajtot. Zárjuk el a tűzhelyet, és keverjük a tésztát a masszához. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

6. Osszuk el a tésztát a 12 mélyedés között, szorosan töltsük ki a formát. Szórjuk meg a maradék morzsával.

7. 10-15 perc alatt süssük aranybarnára, amíg sisteregni nem kezd. Hagyjuk állni 5 percig, majd vegyük ki a formából. Melegen tálaljuk. Hogy még szebb legyen, tegyük a kész a muffinokat még egy muffinpapírba, mielőtt tálra tesszük.

 

Forrás:delish.com

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sütőtökös minimuffin (gluténmentes)

Sütőtökös minimuffin (gluténmentes)

Bájos, habkönnyű, és büntetlenül élvezhető édesség, mert sütőtökkel, olívaolajjal, aránylag kevés cukorral és részben teljes őrlésű cirokliszttel készül.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!