Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sült zöldséges-virslis tésztasaláta

Lehet főétel, köret, de h már tervezitek a szilveszteri menüt, oda is szuper lesz!
2020. December 5.

A tésztasalátákat nem lehet megunni. Nyáron sok-sok paradicsommal, uborkával, fetával és olajbogyóval kedvelem a legjobban, télen pedig jöhetnek bele a zöldségek vegyesen, azaz egy részük nyersen, egy részük pedig pirítva. Tettem még bele pár szál virslit is, szintén sütve, éljenek a hűtőszekrény maradékai!  

Hozzávalók

4 személyre
  • 30 dkg penne

  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 nagy fej lila hagyma
  • 3 db színes kaliforniai paprika (piros, sárga, zöld)
  • 4 szál frankfurti virsli
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 db kígyóuborka
  • 2 kis doboz (kb. 30 dkg) tejföl
  • 15 dkg majonéz
  • 4 evőkanál mustár
  • őrölt fekete bors

Elkészítés

 

A tésztát lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. 

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat. Először rátesszük a megpucolt, felaprított lila hagymát, majd jönnek a paprikák megmosva, kis kockákra vágva, végül pedig a félkarikára vágott virslik. Alaposan összepirítjuk, majd hagyjuk kihűlni. 

Az újhagyma fehér részét felkarikázzuk, a megmosott uborkát felkockázzuk. Egy nagy tálba szórjuk az összes sült zöldséggel, virslivel, valamint a főtt tésztával együtt, és összekeverjük. 

Az öntethez a tejfölt összekeverjük a majonézzel és a mustárral, sózzuk, borsozzuk. A tésztás keverékre kanalazzuk, összeforgatjuk, tálalásig hűtőbe tesszük. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Túrós tészta muffin

Túrós tészta muffin

Baconnel, kolbásszal, kétféle hagymával.
Füstölt mozzarellás-uborkás göngyölt sertéscomb

Füstölt mozzarellás-uborkás göngyölt sertéscomb

Amellett, hogy felvágva nagyon klasszul néz ki, a füstölt mozzarella és a csemegeuborka kettőse az ízét is különlegessé varázsolja ennek a töltött húsnak.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!