Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sajtkrémes-baconös burgonyasnack

Még pár napot várni kell a hétvégi kerti partiig, persze ez a snack nem csak bulira tökéletes!
2022. August 9.

Van, aki összeszámolta már, hogy hány különböző burgonyás étel létezik? Szerintem még senki sem vállalkozott erre a feladatra… Nem is kell, épp elég, ha egyre jobban bővítjük a repertoárt, például ezzel a snackkel. 

Hozzávalók

16 darabhoz
  • 1 evőkanál olaj
  • 10 dkg apróra csíkozott vagy kockázott bacon
  • 8 db kisebb méretű sütni való burgonya (kb. 7-8 dkg/db)
  • őrölt fekete bors
  • 10 dkg sűrű, tejszínes krémsajt
  • 10 dkg 20%-os tejföl
  • 1 kis csokor snidling

Elkészítés

 

Felhevítünk egy serpenyőt, és kikenjük az olajjal. Beledobjuk a bacont, sütni kezdjük, közben hozzádobjuk a megpucolt, felkarikázott újhagymát, és együtt átsütjük. Szedőkanállal kivesszük, félretesszük. 

A burgonyák héját alaposan lesikáljuk, szárazra törüljük, majd mindet hosszában kettévágjuk, ha szükséges, a domború felükre pici talpat vágunk. Vágott felükkel felfelé egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, megkenjük a serpenyőben visszamaradt zsiradékkal, megszórjuk borssal, és 200 °C-os sütőben puhára sütjük. 

A krémsajtot és a tejfölt összekeverjük a felaprított snidlinggel és kevés sóval. A kész, pár percet pihentetett burgonyák tetejére kanalazzuk, végül elosztjuk rajtuk a bacon-újhagyma keveréket. Melegen tálaljuk. 

 

Ezt a receptet is próbáld ki: 

Leveles party tekercs

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Leveles party tekercs

Leveles party tekercs

Kétféle sajt, paradicsom és csípős paprika is került ebbe a baconös-kolbászos tekercsbe.
Rizses-tojásos tortillatekercs

Rizses-tojásos tortillatekercs

A rizst tejföllel és majonézzel kevertük ki, hogy igazán szaftos legyen!
Sült avokádó reggelire

Sült avokádó reggelire

Ne csak toastra kend, süsd is meg, mennyei lesz!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!