Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sajtburger írós-majonézes öntettel

Grillen vagy serpenyőben? Rajtad áll!
2021. August 4.

Van még egy szűk hónapunk a nyárból, izzítsuk csak be a grillt! Persze ha nincs idő, serpenyőben is szuper lesz a húspogácsa.

Hozzávalók

4 személyre
  • A húspogácsákhoz:
  • 50 dkg darált sertéshús
  • só, őrölt fekete bors
  • 4 szelet jól olvadó, tetszőleges hamburgersajt, pl. cheddar
  • Az öntethez:
  • 10 dkg majonéz
  • 5 dkg író
  • 1 kávéskanál fokhagymapor
  • 1 kávéskanál vöröshagymapor

  • 1-2 evőkanál aprított petrezselyemzöld
  • Az összeállításhoz:
  • 2 evőkanál olaj
  • 4 csík bacon
  • 4 db tetszőleges hamburgerzsemle
  • salátalevelek
  • paradicsom- és uborkakarikák

Elkészítés

 

A darált húst sózzuk, borsozzuk, és 4 húspogácsát formázunk belőle. 

Az öntet hozzávalóit alaposan összekeverjük, és felhasználásig hűtőbe tesszük. 

Egy serpenyőt felhevítünk, kikenjük éppen egy kevés olajjal. Belehelyezzük a keresztben félbevágott baconcsíkokat, majd átsütjük, kivesszük, félretesszük. A serpenyőbe öntjük a többi olajat, és a 4 húspogácsát is átsütjük benne. Vagy: a baconcsíkokat és a húspogácsákat grillen átsütjük. A forró húspogácsákra 1-1 szelet sajtot helyezünk. 

Egy másik forró, száraz serpenyőben megpirítjuk a félbevágott hamburgerzsemlék belső oldalait. Vagy: forró grillrácson is átpiríthatjuk. 

Összeállítjuk a burgereket: mindbe teszünk salátaleveleket, 1-1 sajtos húspogácsát, bacont, paradicsom- és uborkakarikákat, valamint öntetet. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Túrókrémes-ribizlis zabpalacsinta

Túrókrémes-ribizlis zabpalacsinta

Zabpehelylisztből szuper hajtható-tekerhető palacsintát süthetsz!
Juhtúrós-baconös quesadilla

Juhtúrós-baconös quesadilla

Egy újabb verzió a tortilla megtöltésére.
Cseresznyés rétes

Cseresznyés rétes

Örök klasszikus süti, ami nélkül nem telhet el a cseresznyeszezon.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!