Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Olasz körtés-mandulás torta

2016. October 25.

Hozzávalók

  • 125g sózatlan, szobahőmérsékletű vaj
  • 125g cukor
  • 2 nagy tojás
  • 50g liszt
  • 100g őrölt mandula
  • ½ teáskanál sütőpor
  • 3 közepes, érett körte, megpucolva, kimagozva, félbevágva
  • 50g szeletelt mandula
  • porcukor a tálaláshoz

Elkészítés

1. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.

2. Vajazzunk ki és sütőpapírral béleljünk ki egy 20 cm-es kapcsos tortaformát, majd tegyük félre.

3. Hámozzuk meg a körtéket, vágjuk ki a magházat, és vágjuk őket félbe, majd tegyük félre.

4. Egy nagy tálban elektromos habverővel keverjük habosra a cukrot a vajjal.

5. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat. Szilikon spatulával forgassuk bele a lisztet, az őrölt mandulát és a sütőport. Kanalazzuk a tésztát az előkészített tortaformába, és késsel simítsuk el a tetejét. A tészta sűrű lesz, és csak kb. 2.5 cm magasan fogja kitölteni a formát.

6. Rendezgessük el a fél körtéket a tészta tetején, és tegyük az előmelegített sütőbe 25 percre. Vegyük ki a sütőből, és szórjuk meg a szeletelt mandulával. Tegyük vissza a sütőbe 8-10 percre. Tűpróbával ellenőrizzük.

7. Hagyjuk a tortát a formában kihűlni, futassunk körbe egy kést, és vegyük ki a formából. Tálalás előtt szórjuk meg porcukorral.

8. Narancsos krémhez: Keverjük össze 1 narancs reszelt héját és 2 evőkanál frissen facsart narancslevet egy tálban. Adjunk hozzá 2 evőkanél édes Marsala likőrt és 100g mascarponet. Ízlés szerint adjunk hozzá porcukrot.

 

 Forrás: seasonsandsuppers.ca

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!