Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Almáspite másképp

Hasselback alma édes-zabos morzsával
2017. szeptember 26.

Hozzávalók

  • 6 nagy alma (félbe vágva, kimagozva)
  • 12 ek. vaj (olvasztva)
  • 1/3 csésze cukor (plusz a szóráshoz)
  • 2 ek. őrölt fahéj
  • 2/3 csésze nagy szemű zabpehely
  • Vanília fagylalt és karamellszósz a tálaláshoz

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 175°C-ra, béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral. Fektessük felvágott oldalukkal lefele az almaszeleteket a tepsibe, majd vagdossuk be a tetejüket, de ne vágjunk le az aljáig – figyeljünk rá, hogy az alma egyben maradjon.

Kenjük meg a gyümölcsöket az olvasztott vajjal, majd szórjunk rájuk kevés cukrot. Süssük az almákat 23-25 percig, míg finoman megkaramellizálódnak.

Egy kis tálban keverjük össze a maradék olvasztott vajat, az 1/3 csésze cukrot, a fahájat és a zabpelyhet. Ha az almák kissé kihűltek, töltsük meg a réseket ezzel a keverékkel, majd rakjuk vissza a sütőbe 10 percre.

Mindegyik szeletet 1-1 gombóc vaníliafagyival és karamellöntettel tálaljunk.

forrás: Delish

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Egyszerű és gyors almás párnácska egészséges hozzávalókból

Egyszerű és gyors almás párnácska egészséges hozzávalókból

Július 5. egy amerikai édesség, az „apple turnover” világnapja. Ez magyarra talán almás táska vagy almás párnaként fordítható, és egy szuper egyszerű, almás piteszerű sütemény, amihez egy darab tésztára almás tölteléket teszünk, kettéhajtjuk, lezárjuk és megsütjük.

Napi ajánlatunk

Top videók

Töltött kiflik uzsonnára

Ezt pakold a gyerekek uzsonnás dobozába!

Kapros-csirkés melegszendvics

Nincs időtök reggel? Semmi baj! Ezt a szendvicset este is előkészíthetitek.