Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Pillanatok alatt elkészül ez az isteni krémleves

Thai citromfüves kukoricakrém leves
2017. September 12.

A nyáron teljes kukoricalázban égtem, amikor gyönyörű, zsenge kukoricát kaptam a piacon. Már a múltkor is fellázadtam a gyerekeimmel szemben, hogy nem csak főtt kukoricát lehet enni, ha jóféle a kukoricára teszünk szert; akkor készült ez a csodálatos nevű és ízű étel is. Most pedig régi, még gyermektelen emlékeimben kutattam fel ezt a levest, amit egyszer a Michelin csillagos Jean-Georges Vongerichten egyik éttermében ettem amuse bouche-ként, ugyanis egy kis korty hideg kukoricakrém levesről volt szó. Ez viszont annyira különleges volt, hogy muszáj voltam érdeklődni a hozzávalókról. Nagyon kedvesek voltak, és nagyvonalakban elmondták  amt tudni szerettem volna.

Még azt is megosztották velem, hogy a szakács kedvétől függően kókusztejjel, vagy – érdekes módon – rizstejjel készíti a levest.  Nem csak azért, hogy teljesen laktóz- és gluténmentes legyen, hanem mert a kókusztej ázsiaibbá teszi, a rizstej pedig elég semleges ahhoz, hogy a kukorica ízét emelje ki, ráadásul mindkettő nagyon krémessé teszi a levest. Mindig a napi menü szerint alakítják az amuse bouche-t és akkor éppen egy farm-to-table, vagyis tanyáról-az-asztalra koncepció szerinti menü volt, így a rizstejes verziót kaptuk. (én Riso Scotti rizstejjel készítettem)

És most újra elővettem a receptet amíg a kukorica is elérhető és mert gyakorlatilag pillanatok alatt elkészíthető ez a leves, 5 perc alatt meg is fő. 

IMG_1494

Hozzávalók

  • 5-6 közepes cső kukorica, vagy kb ¾ kg kukorica
  • 3 szál újhagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • ½ - ¾ l Riso Scotti rizsital
  • ½ tk őrölt kurkuma
  • 1 szál thai citromfű
  • só, bors
  • koriander a díszítéshez

Elkészítés

A kukoricát vágd le a csövekről, az újhagymát pedig szeleteld vékony karikákra. Egy lábosban hevíts olajat, majd add hozzá az újhagymát, a külső, keményebb héjaitól megtisztított citromfüvet, és a kurkumát. (A citromfüvet egyébként célszerű egy késsel meg is nyomogatni, hogy jobban kiengedje az ízét.)

Ha a hagyma megpuhult, add hozzá a ½ l rizstejet, és közepes lángon forrald fel. Ha forr, mehet bele a kukorica (félretehetsz egy keveset levesbetétnek) . Lefedve, nagyjából 3 percig forrald, ezalatt a kukorica megpuhul. Dobd ki a citromfüvet, és turmixold simára a levest. Én át is szoktam passzírozni, mert a teljesen sima levest szeretem és sajnos a háztartási turmixok általában nem elég erősek ehhez. De ha téged nem zavarnak az apró kis darabok, akkor gyakorlatilag készen is vagy.

Ha félretettél kukoricát, még tedd vissza a tűzre a szemes kukoricával együtt néhány percre, ha nem, akkor sózhatod, borsozhatod, és ha túl sűrűnek találod, adhatsz hozzá még rizsitalt. Hidegen a legjobb, de melegen és szobahőmérsékleten is isteni, de hidegen fogyasztva érdemesebb egy kicsit több sóval dolgozni. Friss korianderrel díszítve tálald.

Riso

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ez a legfinomabb téli paradicsomleves titka

Ez a legfinomabb téli paradicsomleves titka

Mert a paradicsom télen igazán csak sütve jó!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!