Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A legjobb nevű szósz: chimichurri

A grillen készülő ételek elengedhetetlen tartozéka
2017. July 24.

Valaki végiggondolta vajon, hogy a grillezés miért pont nyáron indul? Hiszen akkor van a legmelegebb, és még tüzet is kell rakni; amikor pedig megvan a jó parázs, akkor ott kell állni mellette és forgatni a húsokat. Az emberről csorog a víz (egyébként is), és keményen megdolgozik az isteni finom grillezett húsokért és zöldségekért, amit aztán a saját verejtékében úszva fogyaszt el. Jó, hát erre részben megoldás a jó sör, vagy egy laza fröccs, ez is a mutatvány része, értem én. Sőt, tudom is, hiszen amikor van rá lehetőségem, akkor én is eljátszom ezt a talán kicsit feleslegesnek tűnő sütögetést.

És akkor mindig meggyőzöm magam. Óóóó de mennyire nem felesleges. Semmi sem hasonlítható ahhoz az ízhez, amit a szabadon grillezett étel nyújt. Azt a füstös aromát nem tudja pótolni a folyékony füst sem,  gyerek és felnőtt együtt imádja a grillrácsról lekerülő vacsorát. Mert hát az említett okok miatt (MELEG!) ezt én csak vacsorára tudom produkálni. A férjem profi tűzrakó, gyönyörű, egyenletesen, forrón égő parazsat produkál, én pedig szállítom az ételt.

Az egyik tuti hozzávalóm, ami ilyenkor mindig az asztalon van, az a chimichurri. Ez a latin-amerikai szósz leginkább mindenféle marhához passzol, de a mi csirke és halszerető családunkban remekül megy ezekhez is. Pácnak és szósznak is használható. A marhát legalább három órára, a csirke vörös részeit egy, a fehér húst fél, a halakat negyed órára elég bepácolni. Mehetnek a grillre, hogy aztán készen is felfrissítse az ízüket ez a különleges szósz. Grillezett zöldségekhez is kiváló!

FullSizeRender (2)

Hozzávalók

  • ½  dl vörösbor ecet
  • kb 1 tk só
  • 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 mogyoróhagyma apróra vágva
  • 1 piros csili apróra vágva
  • 1 nagy marék friss koriander apróra vágva
  • 1 marék petrezselyem apróra vágva
  • 2 ek friss oregánó apróra vágva
  • ¾ dl olívaolaj

Elkészítés

Ha minden alapanyag előkészítésével megvagy, akkor először az ecetben keverd el a sót, majd add hozzá a mogyoróhagymát, a fokhagymát és a csilit.

Hagyd állni kb 10 percig, hogy kicsit finomítsa az ízeket, majd add hozzá a zöldfűszereket.

Végül villával keverd hozá az olajat, hogy minél alaposabban összekeveredjen. Arra figyelj, hogy a pácot már nem használhatod szószként, úgyhogy ne felejts el egy kevés szószt félretenni! Jó grillezést!

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!