Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Füstölt pisztrángos szendvicskrém

Lehet belőle extra reggeli, de az ünnepi menü előételeként, falatkák formájában is gondolhatunk erre a fogásra
2016. December 7.

Hozzávalók

  • 225g füstölt pisztrángfilé
  • 2/3 csésze cottage cheese
  • 2 púpozott evőkanál creme fraiche
  • ¼ csésze apróra vágott snidling
  • ½ teáskanál ecetes torma, leszűrve
  • só, bors

Elkészítés

1. Vegyük le a hal bőrét és dobjuk ki. Villával vagy a kezünkkel morzsoljuk össze a halfilét egy tálban. Ha szeretnénk, a füstöléstől keményebbé vált darabokat vegyük ki.

2. Adjuk hozzá a cottage cheese-t és a creme fraiche-t, és kanállal keverjük össze. Ha nagyon száraznak véljük, adjunk hozzá még a cottage cheese-t.

3. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint (Figyeljünk, mert lehet, hogy a hal is sós!), és keverjük hozzá a tormát.

4. Adjuk hozzá a snidlinget, egy csipetet tegyünk félre a tálaláshoz.

5. Tálaláskor szórjuk meg snidlinggel. Ha nem fogyasztjuk el rögtön, tegyük be a hűtőbe. Fogyasztás előtt azonban adjunk egy fél órát a salátának, amíg szobahőmérsékletűre melegszik, hogy könnyebb legyen kenni.

6. Bagettel vagy ropogós sós keksszel fogyasszuk.

 

Forrás: food52.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Kacsamájas szendvics lilahagymalekvárral

Kacsamájas szendvics lilahagymalekvárral

A frissen sült kacsamáj és lilahagymalekvár csodálatos találkozása a ropogósra pirított kenyéren. Könnyű vacsorának egy pohár bor mellé, keresve se találnák jobbat!
Monte Cristo szendvics Ammerländer Tilsiter sajttal

Monte Cristo szendvics Ammerländer Tilsiter sajttal

Sokak kedvence a bundáskenyér, de mi mutatunk egy még jobbat! Ha megfelelő sajttal és sonkával gazdagítjuk, rafináltan ízesítjük, feledhetetlen lesz a végeredmény...

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!