Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Fehérboros lazacsteak

2016. October 16.

Hozzávalók

  • 4 szelet vastagra vágott lazacsteak, bőr- és szálkamentesen
  • 2 csésze vörös rizling vagy Sauvignon Blanc
  • ½ csésze víz
  • 2 csillagánizs
  • 10 szem fekete vagy rózsaszín bors
  • 1 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 2 evőkanál apróra vágott friss koriander
  • finom szemű tengeri só
  • frissen őrölt fekete bors

Elkészítés

1. Sütés előtt 30 perccel vegyük ki a lazacot a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűvé váljon.

2. Egy nagy serpenyőben amiben egyszerre elférnek a halszeletek, keverjük össze a bort, a csillagánizst és a borsot. Közepes lángon forraljuk fel, vegyük vissza a fokozatot, és főzzük még 5 percig.

3. Főzőlapáttal, óvatosan tegyük a lazacszeleteket a serpenyőbe. Ha a folyadék nem lepi el teljesen, akkor öntsük fel vízzel. Fedjük le, és főzzük, amíg a lazac szinte teljesen áttetsző nem lesz, kb. 8 perc.

4. Helyezzük a halszeleteket előmelegített tányérokra. Locsoljunk meg minden szeletet olívaolajjal, és szórjuk meg korianderrel. Ízesítsük a főzőlevet sóval és borssal. Kanalazzunk a főzőléből 2-3 evőkanállal minden szeletre. Azonnal tálaljuk.

 

Forrás: thekitchn.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sült lazac

Sült lazac

Így készül a tökéletes sült lazac!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!