Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Végre végre! Itt a cake-pop cukormentes verziója!

És nem kevésbé finom, sőt...
2017. May 26.

Kevés olyan embert ismerek, aki ne szeretné a cake popot. Annyira guszta, két harapással eltüntethető, van fogója, vagyis evőeszköz sem kell, de a kezünk se lesz koszos, és kifejezetten egyszerű elkészíteni. A baj csak az, hogy nekünk, akiknek vigyázni kell a cukor bevitelre, nem sok lehetőségünk van ilyet fogyasztani.

Ezek a finom csodák általában valamilyen piskótából, vagyas annak az összemorzsolásából, és torta töltelék krémjéből készülnek, ami általában vajas krém. Ezt a két hozzávalót keverik össze, majd a masszából golyókat formáznak, ezeket csokiba, vagy más bevonóba mártják, díszítik, és kész is. Nem egy diétás darab, ugye? De miért ne lehetne ugyanezt cukormentes kekszből, zsírszegényebben is előadni, úgy, hogy még a csoki is cukormentes?

Simán lehet! A Gullón kakaós kekszét krémtöltelékkel, vagyis az oreo ízű cukormentes kekszet mintha erre (is) találták volna ki. Mondom is: a kekszet morzsolod el, és ehhez adod a zsírszegény krémsajtot, majd ha ezzel a bonyolult feladattal kész vagy, golyókat gyurmázol, és ezeket mártod meg jóminőségű étcsokoládéban, mert azt ugye még nekünk is szabad.

De használhatsz más cukormentes csokit is, ha neked inkább az jön be. A recept tehát ennyire egyszerű, így néhány trükkel te is profi cukormentes cake-pop gyáros lehetsz. Olvass tovább a receptért, amiben megosztom veled a trükkjeimet is.

Hozzávalók

  • 24 db Gullón oreo ízű cukormentes keksz
  • 14 dkg zsírszegény krémsajt
  • 15 dkg étcsokoládé vagy cukormentes tej- vagy fehércsokoládé
  • 2 ek kókuszzsír
  • díszítésnek kekszmorzsa, cukordísz, stb

Elkészítés

1. A kekszeket vagy püföld addig egy zacskóban, míg morzsa nem lesz belőle, vagy daráld le egy késes aprítóban.

2. Keverd össze a krémsajttal, majd formálj belőle kis golyókat, amelyek sütőpapírral bélelt tálcára teszel.

3. Tedd a mélyhűtőbe a következő lépésig. Vízgőz fölött, vagy mikrohullámú sütőben olvaszd össze a csokoládét a kókuszzsírral, míg egynemű folyós, fényes masszát nem kapsz.

4. Vajat is használhatsz, mindkettőtől fényes és rugalmasabb bevonatot kapsz majd.

5. A cake pop pálcikák utolsó 2 cm-ét mártsd a csokiba, majd szúrd a golyókba, és újra tedd vissza a mélyhűtőbe, hogy megtartsák a golyókat (egyébként a golyók jól lecsúsznának). Közben a csokimasszát hagyd a tűzről levett vízgőz fölött, hogy meleg maradjon.

6. Ha kissé megdermedtek a golyók, akkor újra melegítsd fel a csokoládét, hogy folyjon, és hogy bele tudd mártani a golyókat.

7. Azonnal szórd meg a díszítéssel, majd állítsd pohárba, hogy megdermedjen.

FullSizeRender

Megosztom barátaimmal
Horvát Sára

Horvát Sára receptje

Szerkesztőink kedvencei

Krémes is, habos is, puha is, roppanós is, torta is, keksz is. A lényeg, hogy epres és isteni!

Krémes is, habos is, puha is, roppanós is, torta is, keksz is. A lényeg, hogy epres és isteni!

"Magyarul a „minek nevezzelek” jut először eszembe, mert ez tulajdonképpen egy epres kis tortácska, de nem úgy. Vagyis úgy, de mégsem" :)
Így bánj a gombával – meghálálja!

Így bánj a gombával – meghálálja!

És az is kiderül, hogyan készítsük el a legtutibb gombás szendvicset

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!