Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Pinterest teszt – az első ötösfogat

Úgy gondoltam, letesztelem őket, hogy mi az, amit bátran ajánlhatok tovább – például nektek. Íme az első öt, de lesz még több is, csak várjátok ki.
2017. August 29.

Akinek van Pintrest fiókja, tudja, hogy a belépésnél látott első tábla (board) egy vesztőhely, amitől nem lehet szabadulni. A kereséseiden és követéseiden alapuló ajánlásoktól hemzsegő képernyődön jobbnál jobb, biztosabbnál biztosabb, egyszerűbbnél egyszerűbb trükkök, hackek vannak. Az enyémen persze mind kajával kapcsolatosak ezek a zseniális tippek, és az idők során, némi fenntartással nekiindulva, de úgy gondoltam, letesztelem őket, hogy mi az, amit bátran ajánlhatok tovább – például nektek. Íme az első öt, de lesz még több is, csak várjátok ki.

 1. A híres 2 hozzávalós palacsinta, ami igazából 3 és akkor működik.

Le is lőttem a poént. A tojásból és pépesített banánból álló palacsinta csak akkor működik, ha adsz hozzá egy kevés sütőport, és persze igazán jól vajban lehet csak kisütni. Kevesebb a szénhidrát, és nekem ízlik is, azt mondom: MŰKÖDIK

 2. Édeskrumpli pirítós

Hááát… vágj egy szeletet az édeskrumpliból, ami hasonlít egy szelet kenyérre, és pirítsd sokáig, sokkal több ideig, mint egy sima szelet kenyeret, és akkor kapsz egy – pirított szelet édeskrumplit, amin karamellizálódott a külső rész és a belső pedig átsült. Nem kenyér, de gluténmentes opciónak nem rossz. MŰKÖDIK, de én maradok a pirítósnál

 3. 2 hozzávalós Nutella brownie

Nutella! Már itt megvettem: a lényeg, hogy a tojásokat nagyon habosra keverve, és Nutellát hozzáadva egy krémes, nyúlós brownie kapunk. Vagy nem. Azt gyanítom, ide is elkelne a sütőpor, de ha valami, a liszt nagyon hiányzik belőle. És akkor már a brownienál tartunk: tojás, csokoládé, zsiradék (pálmaolaj), liszt. Pár perccel több, és egy igazi brownie tudsz sütni, mondjuk így, nem egy nutellás rántottát. NEM MŰKÖDIK

 4. Tükörtojás paprikaszeletben, paradicsomban

Gyönyörű a képen, nem? A valóságban… a serpenyőben a paprikaszeletből kifolyik a fehérje és megég, belül pedig sokáig tart, míg megsül, és a paprika nagyjából nyers marad az egyik oldalon, de talán mág ez a legjobb verzió. A sütőben, paradicsomban sült tojás pedig egész jó, főleg ha sajt van a tetején, de úúúúristen mennyi idő! MŰKÖDIK, csak lassan.

 5. Az egész citromos limonádé

Itt már az elején negatív voltam, bevallom. A hack: egy egész citrom, cukorszirup vagy cukor, víz, jég, turmix. Eleve “emberi fogyasztásra alkalmas” héjú citrommal kell kezdeni, amit ugye nem mindenki tud, hogy egyáltalán van ilyen megkülönböztetés. Aztán: keserű fehér rész, magok…? A háztartási turmixgépek, tisztelet a nagyon drága kivételnek, messze nem elég erősek ahhoz, hogy a magokat ledarálják, és a fehér, szivacsos részt is pépesítsék, ami attól egyébként is keserű marad. Sajnos igazam is lett: ha csak nem akarsz egy keserű, darabos, magos löttyöt kortyolgatni a forróságban (mert hidegnek hideg), akkor NEM MŰKÖDIK.

 

 

Megosztom barátaimmal
Horvát Sára

Horvát Sára receptje

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!