Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: gazdakolbasz.hu / Drive Me Baby

Ördög Nóra és férje nem adta fel, újra kinyitották a Nekem a Balaton kisboltot

2021. July 1.

Ritkán látni olyan esetet, amikor egy kisbolt miatt képesek órákat utazni az emberek. Ördög Nóra és férje mini üzlete azonban pontosan ilyen. A balatonakarattyai bolt csak úgy vonzotta az embereket, egészen addig, amíg a sztárpár be nem jelentette: vége. A zárás nem tartott azonban sokáig, ma már újból lehet látogatni a kisboltot, csak más helyszínen.

Költözött a Nekem a Balaton

Tavaly nyáron nyitotta meg kapuit Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja Balatonakarattyán. A hatalmas népszerűségnek örvendő üzletben főként magyar vállalkozók által készített kézműves termékeket lehetett kapni. De nemcsak vásárolni, hanem kávézni is betérhettek a megfáradt utazók. Ráadásul voltak olyanok, akik akár 50-100 kilométert is autóztak csupán azért, hogy megtekintsék Nánásiék üzletét.

A hirtelen népszerűség azonban nem csak boldogságot, de felháborodást és bosszúságot is hozott magával. A nagy érdeklődés miatt szinte megbénult a környéken a közlekedés. Az ottani lakók pedig nehezen tűrték, hogy a régi, meghitt környezetet úgymond átjáróházzá változtatta az élelmiszerbolt. A Nekem a Balaton környékén egyre több autó jelent meg, amelynek hatására az üdülőövezet valóságossá parkolóvá alakult. A helyi lakosok azonban nemcsak a megnövekedett autók számára, hanem a sebességhatárok be nem tartására is panaszkodtak. Ördög Nóra és férje hiába igyekezett megkérni a vásárlókat, hogy ne parkoljanak az üzlet előtt, a felháborodás miatt mégsem volt maradásuk.

Az üzleti álmot azonban nem hagyta szertefoszlani a pár, és újranyitotta a kisboltot. A régi helytől pedig nem is olyan messze, alig pár száz méterre korábbi helyétől. A házaspár ugyanakkor most is megkérte a látogatókat, hogy lehetőség szerint most se az üzlet előtt, hanem a közeli parkolóban tegyék le járművüket.

Forrás: Drive Me Baby

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!