Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Forrás: Nestlé

Olyan népszerű lett a limitált szériás vegán KITKAT, hogy mostantól állandó termékként is elérhető lesz

2022. October 3.

Tavaly jelent meg a teljesen növényi alapú KITKAT V, amelynek bevezetésével a gyártó egy régi fogyasztói kívánságnak tett eleget. A kimagaslóan pozitív visszajelzések alapján a Nestlé szeptember 1-től állandó kínálatába is felveszi a vegán finomságot, amelyet Európa 16 országában fog forgalmazni.

A KITKAT V mostani, széleskörű bevezetését megelőzően a növényi alapú újdonságot az Egyesült Királyság és néhány más ország – köztük Magyarország – fogyasztói kóstolhatták meg először. A magas kereslet és a pozitív visszajelzések alapján a gyártó szeptembertől az egész régióban elérhetővé teszi a rajongók által régóta várt finomságot. 

Tipp: Már a kutyádnak is vehetsz vegán jutalomfalatot

A Nestlé kutatási és fejlesztési központjának szakemberei az új vegán KITKAT V-t úgy fejlesztették ki, hogy az maximálisan megfeleljen a fogyasztók átalakuló elvárásainak. Felmérések szerint ugyanis világszerte nő a kereslet a növényi alapú termékalternatívákra. A KITKAT V hosszas kutatás és kísérletezés eredménye, melynek köszönhetően a lágy csokoládé és a roppanós ostya népszerű párosát növényi alapú változatban is élvezhetik a fogyasztók.

„Csöndes forradalom zajlik az édesiparban, egyre többen keresik a növényi alapú alternatívákat. Mi hiszünk ebben a trendben, ezért már tavaly bemutattuk egyik legnépszerűbb márkánk vegán alternatíváját a magyar fogyasztóknak. A pozitív reakciók megerősítettek minket abban, hogy jó úton járunk” – mondta Miklós Panna, Nestlé Hungária édesség üzletágának vezetője. 

Az eredeti KITKAT receptúrában használt tejet a vegán változatban rizs alapú alternatíva váltja fel, amely nemcsak kitűnő textúrát és ízt biztosít, de tökéletes összhangot teremt a jól ismert ropogós ostya és a csokoládé ízvilága között. A KITKAT V teljes, termelőtől a fogyasztóig tartó termékéletútját figyelembe véve 18%-kal kisebb karbonlábnyommal rendelkezik a hagyományos, tejcsokoládés KITKAT-hoz képest. Ez annak köszönhető, hogy a receptúrát teljesen növényi alapanyagokra cserélték. A KITKAT V a Nestlé Kakaóterv (Nestlé Cocoa Plan) keretében, a Rainforest Alliance-szel együttműködésben fenntartható forrásból származó kakaó felhasználásával készül. 

A Nestlé a forgalmazott italok és élelmiszerek széles skálájában egyre több növényi alapú termékkel igyekszik támogatni a vegán étrendet követőket, így folyamatosan bővíti a növényi alapú élelmiszer- és italkínálatát, és egyre több ismert és népszerű márkáját teszi elérhetővé vegán változatban is.

Forrás: Nestlé 

Olvass még: 

Szép kihívás: amikor a húsevő egy vegát visz randizni…

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!