Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Így őrizte meg legendás szépségét Sissi

2022. October 15.

Milyen kép él bennünk Ferenc József császár feleségéről? Minden bizonnyal leginkább az életét feldolgozó kosztümös filmek formálták, ám tegyük hozzá, hogy ezek a valóságnál egy kicsit jobb színben tüntették fel. 

A császárné a valóságban amolyan klasszikusan nehéz eset volt, furcsa szokásai közül pedig kitűnt, hogy mennyire sokat foglalkozott a kinézetével és a szépségének megőrzésével.

Híve volt a testedzésnek és a mozgásnak, lakhelyein nagy gonddal alakíttatott ki tornaszobákat, ahol különféle edzőeszközök sorakoztak. Órákat tudott mániákus módon gyaloglással vagy lovaglással tölteni, bár emögött a rossz nyelvek szerint inkább a depressziója állt.

Habár teljesítette dinasztikus kötelességét és szült négy gyereket, többször is megállapította, hogy gusztustalannak(!) tartja a terhességet és a szülést, ami után minden alkalommal még intenzívebben kezdett diétázni. Ennek ellenére a gyerekeit persze szerette, csak magával a terhességgel és a szüléssel volt baja.

 

Tipp: Így fogyasztotta II. Erzsébet a reggelijét 

 

Táplálkozási szokásai is meglehetősen különösnek számítottak. Egyik diétás csodaszere a nyers borjúlé volt, azt már inkább elképzelni sem szeretnénk, hogy pontosan hogyan is készülhet a borjúlé, mint olyan… Hosszú időszakokon keresztül kizárólag gyümölcsöt, tejet és sorbet-t fogyasztott, ami igencsak érdekes kombinációnak tűnik, de valahogy csak sikerült tartania az egészen elképesztő 41 centis derékbőségét. A szigorú diéta mellett ebben az is szerepet játszhatott, hogy bizonyítottan anorexiában szenvedett.

Nemcsak táplálkozása volt különleges, hanem egyéb szépségkúrái is. Eperből, mézből és nyers borjúhúsból készített arcmaszkokat, illetve időnként forró olívaolajban fürdött.

 

Nos, hányan szeretnék követni Sissi étrendjét és szépségtippjeit?

 

Forrás: Strange Flowers 

 

Kapcsolódik: 

Nehéz ember lehet III. Károly? Az alábbi furcsa szokásai erre engednek következtetni

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Lessük el Kate Hudson szépség-trükkjeit!

Lessük el Kate Hudson szépség-trükkjeit!

A 42 éves, Oscar-díjas színésznő három gyerek mellett teljesít.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!