Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Így készíts pattogatott kukoricát forró levegős fritőzben

2022. May 5.

Amint beszerzünk egy új háztartási kisgépet, gyorsan elkezdünk kísérletezni vele. Mi mindenre lehet használni a megszokott receptek mellett? Olyan ételek is elkészíthetők benne, amelyekről nem gondoltuk volna? Például lehet benne pattogatott kukoricát készíteni? A filmnézős ropogatnivaló kedvelőinek jó hír, hogy a válasz a határozott igen.

Szedjük össze a hozzávalókat

Szükségünk lesz magára a forró levegős fritőzünkre, némi olajra bevonni a kukoricaszemeket – de ez utóbbi nem feltétlenül szükséges. Csinálhatjuk úgy is, hogy a már a kipattogott kukoricára olvasztunk vajat, az eredmény elég hasonló lesz.

Készítsük elő a fritőzt

Melegítsük elő 200 fokra, öntsük a kukoricát egy tálba, (opcionálisan) locsoljuk meg olajjal, majd jól keverjük össze, hogy minden egyes szemre jusson. Persze olaj nélkül egészségesebb, de így sokkal finomabb.

Pattogtassunk

Szórjuk a kukoricát a fritőzbe, és hagyjuk benne kb. 4 percen át. Rázzuk fel, majd tegyük vissza további 4 percre, tehát a teljes sütési idő 8 perc lesz. Ne tegyük tele a fritőz kosarát, mert akkor sok kukoricaszem nem fog kipattogni.

Tipp: Levesbe is tehetsz popcornt

Ízesítsük

Borítsuk a kipattogott kukoricát a fritőz kosarából egy tálba. Sózzuk meg és/vagy olvasszunk rá vajat, de vannak akik fokhagymás sóval, csili-lime keverékkel, sajtporral vagy fahéjas cukorral ízesítik, tehát igazából mindenki azt tesz rá, amit csak szeretne. Mivel a házi pattogatott kukoricát teljesen mi ízesítjük be, próbálkozhatunk egészen vad ízekkel, párosításokkal is.

Kapcsolódik:

Ezeket az ételeket inkább ne forró levegős fritőzben készítsd el

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!