Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: KK Gastro Stúdió

Egy falat Franciaország – fedezd fel a francia cukrászat titkait!

Minden sütni vágyót vár a KK Gastro Stúdió – csodás francia desszerteket készíthetsz a dunakeszi desszertműhelyben.
2021. június 1.

A sütés varázslat – és ezt nem csak mi gondoljuk így. Kékesi Krisztina, a KK Gastro Stúdió tulajdonosa is osztja a véleményünket: fantasztikus dolog, amikor két vagy több anyag egyesüléséből új születik. Valami ilyet érzett gyerekként, amikor a homokozóban a vizet és a homokot összegyúrta, lenyűgözte, hogy a kettő összeolvadása egy harmadik anyagot adott. Jóval több volt ez, mint egyszerű sár, az emlék pedig megmaradt. Kriszti elmesélte, hogy felnőttként is ezt éli át minden egyes alkalommal, amikor desszerteket készít. A csodát, ahogy a liszt, a zsiradék, a folyadék vagy éppen a tojás találkozásából új születik. 

Fotó: KK Gastro Stúdió

A desszertműhely tavaly júniusban nyitotta meg kapuit. A helyszín Kriszti dunakeszi otthonában kialakított profi műhelye. Általában kiscsoportos (4-5 fős) kurzusok kerülnek megrendezésre, de a létszám felmehet egészen 12 főig, így céges csapatépítések is szervezhetők. 

 

Fókuszban a francia desszertek 

Fotó: KK Gastro Stúdió

A szerelem már a kéttannyelvű középiskolában elkezdődött. Kriszti sokat járt Franciaországba – mind a gimnáziumi osztályával, mind pedig a családjával –, ezekben az években találkozott először a francia süteményekkel. Rögtön elvarázsolta a sokféleségük, kifinomultságuk. Az érettségi után azonban jött egy nagy kanyar, közgazdász lett – sütis hobbival. A gimnázium óta készít(ett) francia desszerteket, a munkahelyén pedig sok francia, zömében férfi kolléga tesztelte, hogy mennyire autentikusak. Budapesten éltek, így elhihetjük, nekik tényleg hiányoztak a hazai ízek. Hetente egyszer szervezett kóstoló napot, és szerencsére mindig az volt a reakció: „olyan, mintha otthon (l)ennénk”.

 

Milyen kurzusokon vehetünk részt?

Két csoportból válogathatunk: francia desszertkurzusok magyaroknak és külföldieknek, illetve hagyományos magyar desszertek külföldieknek.

„A francia desszertkurzusok a kevert tésztáktól egészen az összetett, több rétegű desszertekig várják az érdeklődőket. Ezek bonyolultnak tűnhetnek, de a lépések betartásával mindenki számára megvalósíthatóak” – meséli Kriszti. 

És hogy mit szeret egy franciadesszert-szakértő a legjobban a „műfajban”? „Apró kis csavarokkal igazán különlegessé lehet tenni egy adott süteményt. Például egy egyszerű almaragut is meg lehet bolondítani azzal, hogy mikor és milyen hőmérsékletű vajat adunk hozzá, a fűszerezésről nem is beszélve. Illetve azt, hogy maga a hozzávaló minősége is mennyit jelent az adott ízvilágban. Mindig elvarázsol, hogy a különféle textúrák megválasztása és párosítása mennyit dob egy desszerten.” Havonta változik a repertoár a változatosság és a szezonalitás miatt is. Ünnepekre (karácsony, húsvét…) pedig mindig készül Kriszti speciális kurzuskínálattal. Tervei között szerepel még egy olyan haladó tematika is, melyet végzett szakembereknek ajánl, akik érdeklődnek a francia desszertvonal iránt. 

 

Tarte, az abszolút kedvenc 

Biztos nem volt könnyű választani, de azért feltettük a kérdést Krisztinek: mi a legkedvesebb francia desszertje? 

„Fő kedvencem a tarte. Persze ennél a sütinél sem mindegy, hogy milyen linzertésztával dolgozunk – hiszen a cél az igazán ropogós textúra –, vagy épp krémek, roppanós rétegek és zselék milyen kombinációjával töltjük meg. Különben a tarte kapcsán az a kedvencem, amikor a tartelette karikákba a már betöltött tészta fölöslegét leveszem. Imádom a hangot és a mozdulatot, amikor a kés hozzáér a fémhez, és leesik a fölösleges tészta… 

Franciaországi süti-élmények közül pedig a citromos éclair volt az egyik leginkább maradandó, amit tizenévesen kóstoltam. Ekkor még nem voltak itthon újhullámos cukrászdák, utána évekig kerestem azt az ízvilágot. 

A kedvenc francia cukrászom Philippe Conticini. Michelin-csillagos cukrász, az ő nevéhez fűződik – többek közt – a függőleges pohárkrémek megalkotása. Emberileg is egy csoda, mert mindig arra törekszik, hogy pontosan átadja tudását és a receptjeit teljes részletességükben.”

 

Kiket vár a KK Gastro Stúdió? 

Fotó: KK Gastro Stúdió

A francia sütik általában valóságos műremekek, Kriszti azonban mindenkit megnyugtat: abszolút mehetnek – és mennek is – kezdők a kurzusokra. „Vegyesen jönnek hozzám, vannak visszajáró cukrászok, cukrászdát nyitni készülő vállalkozók, háziasszonyok, férfiak, hobbicukrászok, és arra is volt már példa, hogy tizenévesek, sőt itt élő franciák vettek részt a kurzusaimon. A kurzusokat úgy alakítottam ki, hogy mindenki tud a megadott tempóban haladni, ha kell, akkor persze a segítségemmel. A célom az, hogy mindenki a maga szintjén igényes desszertet tudjon készíteni a saját otthonában. Ezt igazolja vissza az az eufória, amikor a kurzus végén a résztvevők beleharapnak az elkészített süteménybe – csak egy másodperc, de az arcuk mindent elárul. Ezért csinálom. És persze a visszajelzésekért: nagy örömmel tölt el, amikor megtudom, hogy valaki épp Philippe Conticini házi készítésű pralinés francia cukrászkrémjét készíti el Gödön az esti filmhez. Mennyivel másabb ez, mint egy ízfokozókkal teletömött bolti alappor! Minőségi desszert készül otthoni környezetben. A szükséges eszközök pedig nálunk is könnyedén beszerezhetők, a kurzusok végén mindig adok beszerzési forrásokat és alternatívákat.” 

 

Ha kedvet kaptál egy – vagy több – francia desszertkurzushoz, netán ajándékutalvánnyal lepnéd meg szeretteidet, látogass el a KK Gastro Stúdió honlapjára, valamint kövesd a Facebookon és az Instagramon is! 

 

Galéria

Kétcsokis mousse , praliné és praliné-cremeux betéttel, mogyorós piskótával sablén elhelyezve
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Top 10 francia receptünk

Top 10 francia receptünk

Tíz példa arra, hogy mennyire változatos a francia gasztronómia.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.