Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

(Majdnem) egyserpenyős csirkés tészta

Gyors ebédötlet dolgos hétköznapokra.
2021. August 6.

„Majdnem” – mert a tésztát egy másik lábasban főzzük ki, ezt leszámítva viszont tényleg egyetlen serpenyőben készül ez a könnyű, csirkés ebéd. 

Hozzávalók

4 személyre
  • 1 evőkanál olaj
  • 12 dkg kolozsvári szalonna
  • 4 kisebb, felezett csirkemellfilé
  • só, őrölt fekete bors
  • 30 dkg színes, mini paprika (vagy 2 közepes méretű kaliforniai paprika)
  • 1 kis csilipaprika (ízlés szerint)
  • 1 nagyobb fej lila hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 35 dkg tetszőleges, rövidebb fajtájú tészta
  • frissen facsart citromlé

Elkészítés

 

Az olajat felhevítjük egy serpenyőben. Rászórjuk a felkockázott szalonnát, lassú tűzön zsírjára sütjük. Hozzáadjuk a csirkemelleket (lehet egészben vagy hosszában két-két szeletre vágva), a húst sózzuk, borsozzuk, fehéredésig sütjük. 

Közben a paprikákat megmossuk, feldaraboljuk, a csilit egészen apróra vágjuk, a hagymákat megtisztítjuk, és szintén felaprítjuk. Először a paprikákat és a lila hagymát adjuk a serpenyő tartalmához, majd amikor a paprika már puhul, mehet hozzá a fokhagyma is. Mivel a szalonna sós, külön ne sózzuk (vagy csak óvatosan). Az egészet puhára sütjük. 

Amíg sülnek a hozzávalók, a tésztát lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük. A hússzeleteket kivesszük a serpenyőből, rövid ideig pihentetjük, majd felszeleteljük. Addig a serpenyőbe mehet a tészta, összeforgatjuk, végül meglocsoljuk frissen facsart citromlével. 

A kész tésztát a szeletelt csirke feltéttel tálaljuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sajtburger írós-majonézes öntettel

Sajtburger írós-majonézes öntettel

Grillen vagy serpenyőben? Rajtad áll!
Túrókrémes-ribizlis zabpalacsinta

Túrókrémes-ribizlis zabpalacsinta

Zabpehelylisztből szuper hajtható-tekerhető palacsintát süthetsz!
Juhtúrós-baconös quesadilla

Juhtúrós-baconös quesadilla

Egy újabb verzió a tortilla megtöltésére.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!