Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Csokoládés banánkenyér

Február 23-a a banánkenyér napja! A lehető legjobb, ami ekkor történhet a sütőnkben, ha készül egy isteni, illatos és szaftos banánkenyér. Pihe-puha, és napok múltán sem szárad ki – persze csak ha megéri, amire lássuk be, kicsi az esély.

Hozzávalók (egy közepes méretű, téglalap alakú formához):

3 érett banán

3 tojás

12 dkg cukor

1 zacskó vaníliás cukor

fél dl tej

1/4 dl olaj

20 dkg liszt

1 csapott teáskanál sütőpor

1/2 teáskanál őrölt fahéj

10 dkg étcsoki

porcukor a szóráshoz

Elkészítés:

A banánokat meghámozzuk (egyáltalán nem baj, ha jó érettek), felkarikázzuk, majd késes aprítóba tesszük a tojásokkal, a cukorral és a vaníliás cukorral együtt. Összetörjük, simára keverjük.

Hozzáadjuk a tejet és az olajat, majd apránként a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport és a fahéjat. Végül beleforgatjuk az apróra vágott étcsokit is.

A masszát sütőpapírral bélelt formába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. Ha szükséges, a sütési idő felének letelte után a tetejét alufóliával letakarhatjuk.

A formában hagyjuk kihűlni, majd óvatosan kiborítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és porcukorral meghintve tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Fordított narancsos-ananászos süti

Így tél végén már szerintem mindenki nagyon várja a friss, hazai gyümölcsöket. Viszont az eperszezon elérkeztéig se maradjatok gyümölcsös finomságok nélkül, készítsetek például fordított sütit narancsból és ananászból!

Csirkés calzone

Finom és praktikus étel a calzone: nem szárad ki, és akár magatokkal is vihetitek egy hosszabb útra. A töltelékeket pedig kedvetek szerint variálhatjátok: maradhattok a klasszikus olasz ízeknél, de tejföllel, csirkével, kolbásszal és olajbogyóval is készíthetitek.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!