Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Mogyorórajongók figyelem! Nagyon jó kis recept következik!

Nem árulok el titkot azzal, hogy nagy mogyoróvaj rajongó vagyok, földimogyorót csirkével azonban most párosítottam először. A kedvenc olajos magvam keleti fűszerezésű mártogatósként sem okozott csalódást.
2017. September 13.

Hozzávalók

kb. 8 db. nyárshoz
  • 25 dkg csirkemell
  • 10 dkg sótlan földimogyoró
  • 3 dkg kókusztejpor
  • 1 dl szójaszósz
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • 1 evőkanál eritrit
  • fokhagymapor
  • őrölt bors
  • himalája só
  • chili pehely
  • 8 db saslik pálca

Elkészítés

A csirkét néhány órával a sütés előtt bepácoljuk. A csirkemellet kifilézzük, majd 1-2 cm vastag hosszú csíkokra szeleteljük és harmonikaszerűen rászúrjuk a saslik pálcákra. A páchoz összekeverjük a szójaszószt az eritrittel, egy csipet fokhagymaporral és őrölt borssal, illetve a lime levével, majd egy dobozba öntjük, és ebbe forgatjuk a csirkenyársakat. 2-3 órán keresztül állni hagyjuk a hűtőben.

A mártogatóshoz először száraz serpenyőben aranybarnára pirítjuk a földimogyorót. Vigyázzunk, hamar megéghet.

Ezután aprítógépbe tesszük a kókusztejporral, egy evőkanálnyi szójaszósszal, egy csipet sóval és ízlés szerint chili pehellyel. Aprítani kezdjük, majd néhány perc elteltével, ha már egészen porrá őrlődött a mogyoró, fokozatosan vizet adagolunk hozzá, és tovább turmixoljuk addig, amíg krémes, folyékony állagú szószt kapunk. Kóstolás után még sózhatjuk, esetleg lime levet csepegtethetünk hozzá, ha szükségesnek találjuk.

Egy serpenyőben vagy grillen kókuszolajt hevítünk, és kb. 3-4 perc alatt megsütjük rajta az előre bepácolt csirkenyársak mindkét oldalát.

Az elkészült csirkét a mogyorós mártogatóval tálaljuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mit vigyenek a gyerekek uzsonnára a fitnesz blogger szerint?

Mit vigyenek a gyerekek uzsonnára a fitnesz blogger szerint?

Melyek a legfontosabb szempontok? Minek kell megfelelnie a tuti uzsinak?
Nem a szénhidrát a legnagyobb ellenségünk!

Nem a szénhidrát a legnagyobb ellenségünk!

"Amire viszont a női magazinok sokszor nem térnek ki, - pedig ez lenne az egésznek a kulcsa-, az az, hogy a szénhidrátoknak is több fajtája van, és nem mindegyik ugyanúgy hasznosul."

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!