A száz foknál is forróbb víz és gőz, az áthevült kávéfőző kátránnyá égetik az őrleményt, a gyötrelmesen kiszortyogó fekete pedig maximum nosztalgikus élményeket ébreszt bennünk – otthonos illat, nagyiék konyhája, sparherd, disznótoros téli hajnalok, nyaralás a zamárdi SZOT üdülőben – de kulináris örömöt nyújtani nem hivatott. Napirendre kell térnünk a tények felett: az égett gumi és olcsó robusta szaga hamis prousti élmény. Ha mégis ragaszkodik valaki a kotyogójához, akkor is olvasson tovább, minimálisan menthető a helyzet néhány alapszabály betartásával.

Főzők kiskátéja

Először is, tartsuk tisztán a kávéfőzőt. Az olajos, kátrányos lerakódást rendszeresen távolítsuk el, a filléres gumitömítéssel se spóroljunk, ha egy kicsit is necces, cseréljük. A megfelelő őrlemény is dob valamelyest a minőségen. Ha előre őrölt kávéra pazaroljuk az életet, akkor válasszunk olyat, amit kifejezetten mokkafőzőhöz ajánl a gyártó. Kerüljük a púderfinom őrleményt, legyen inkább durvább szemcséjű, és nem árt, ha világosabb pörkölésű. Aki érzékeny a koffeinre, jobban teszi, ha tiszta arabica fajtát választ, mert a robusta háromszor annyi koffeint tartalmaz. A kommersz keverékeknek legalább a fele, de sokszor akár nyolcvan százaléka is az olcsóbb, ízben szegényebb robusta. Őrölve már nem látszik, de ha szemesben vesszük, akkor jól elkülönülnek a kisebb, szabálytalan robusta szemek, ráadásul ha ömlesztve, keverés után pörkölik, ezek a pici szemek rendesen meg is égnek, nem ritkán szenesre, morzsolásra szinte porladnak az ember ujja között. Sokan az ebből származó égett, keserű ízt vélik a kávé zamatának, pedig dehogy! Kilencszáz különféle aromát lehet felfedezni ennek a csodálatos növénynek a termésében, akkor miért elégednénk meg a kilencszázegyedikkel: a hamvasztott biciklibelső bukéjával?

Mégis kotyog

Most magunk ellen beszélünk, de akad egyébként a kotyogók között is olyan, amivel nem jutunk közvetlenül a barista pokolba. A Bialetti Brikka például súlyszeleppel tartja vissza a vizet, és ha kellően megnövekszik a nyomás, egyszerre, rohamszerűen engedi kifolyni a kávét. Ennek eredménye egy kvázi habos, krémes ital, ami valamelyest emlékeztet egy igazi csésze feketére. Jól tesszük, ha nem tömjük meg a szűrőt, lazán töltjük peremig, hogy könnyen átengedje a vizet. Az őrlemény úgyis megduzzad, viszont a hő által keltett nyomás csekély ahhoz, hogy rövid idő alatt átpréselje a vizet a pogácsán. Segíthet az is, ha eleve forró vizet öntünk az alsó tartályba, és nagy lángon, gyorsan megindul a folyamat. Minél több ideig érintkezik a kávéval és minél forróbb a víz, annál keserűbb lesz a főzet. Semmiképpen ne hagyjuk az utolsó cseppig szortyogni, inkább vegyük le hamarabb és öntsük ki az elkészült kávét csészébe, hogy hűljön, ahelyett, hogy tovább égne.

Nápolyi módra

Vészhelyzetben, lakatlan szigeten jó megoldás lehet Tóth Sándor barista bajnok barkács nápolyi kotyogósa is: fűrészeljük le a szűrőtölcsér alsó csövét, hogy csak a lyukacsos kosárka érintkezzen a vízzel. Szereljük le a zsanéros fedelét a kotyogónak. Töltsük meg a jelig forró vízzel, a szűrőt pedig lazán kávéval. Óvatosan csavarjuk össze (mert forró!), és tegyük fel forrni, mint rendesen. Amikor megjelenik az első habos csurdogálás, vegyük le a tűzről és fordítsuk fejjel lefelé egy csészére vagy kiöntőre, hagyjuk, hogy a víz áttolja magát a szűrőn és a kávén. Beszerezhetünk egy eredeti nápolyi kotyogót is – itthon nem ismerik, de talán nem kell érte Nápolyig autózni, webshopokban ‘neapolitan flip coffee pot’ néven keressük. Megismerszik furcsa, lefelé álló kiöntőcsövéről, ami akkor nyer értelmet, amikor a tűzről levéve megfordítjuk. Egészen tisztességes otthoni mokkát készíthetünk vele.