Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Vaníliás-banános piskóta

Hornyák Olivér séf költeménye
2016. október 13.

Hozzávalók

  • A süteményhez:
  • 4-5 banán
  • 6 db tojás
  • 6 ek kristálycukor
  • 6 ek liszt
  • csipet só
  • 1-2 ek fahéj
  • 2-3 ek búzadara
  • 22 cm átmérőjű tortaforma
  • A vaníliakrémhez:
  • 55 g kristálycukor
  • 25 g kukoricakeményítő
  • 4 dl tej
  • 3-4 tojássárgája
  • 1 db vaníliarúd
  • 3 dl habtejszín

Elkészítés

Sütemény:

Készítsük elő a sütőt és a tortaformánkat. Melegítsünk elő 180 fokra, a formánkat pedig béleljük ki sütőpapírral. Karikázzuk fel a banánokat, majd fektessük bele őket a tortaforma aljába, és szórjuk meg kevés fahéjjal és egy kis búzadarával. Ez azért szükséges, mert így nem ázik át a piskótánk. Tegyük félre, és készítsük el a piskótát. 

Szedjük szét a tojásokat. Kezdjük el a fehérjét felverni egy pici sóval, majd mikor kezd habosodni, adjunk hozzá 4 evőkanál cukrot, és verjük kemény habbá. A maradék cukorral (2 evőkanál) habosítsuk ki a sárgáját is. Ha ez is meg van, öntsük hozzá a fehérjehabhoz, és óvatosan forgassuk bele. Végül szitáljuk bele a lisztet, és óvatosan, de gyors mozdulatokkal keverjük el. Ne kevergessük sokáig, mert összeesik a tészta! Öntsük bele a masszát a tortaformába a banánkarikákra, és tegyük be sülni. Kb. 30-40 perc alatt készre sül, de ellenőrizzük tűpróbával. 

Vaníliakrém:

A keményítőt keverjük csomómentesre egy kevés hideg tejjel. A tojássárgáját, cukrot, vaníliarudat és a kikapart magjait és a keményítős tejet tegyük fel forrni, alacsony lángon. Öntsük hozzá a maradék tejet, és főzzük puding sűrűségűre. Ha kész, vegyük le a tűzről, nyomkodjuk a tetejére frissentartó fóliát, és hagyjuk kihűlni. Fontos, hogy ne az edényt fóliázzuk le, hanem magát a pudingot, így nem lesz bőrös a felső réteg. Miután kihűlt, lazítsuk fel robotgéppel, öntsünk hozzá 1 dl habtejszínt, és újra dolgozzuk át a robotgéppel. Tegyük félre és verjük kemény habbá a maradék 2 dl habtejszínt. Spatulával vagy fakanállal óvatosan forgassuk bele a habot a pudingba. Tegyük hűtőbe 1 órára.

 

oliver-desszert-2

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Hornyák Olivér

Hornyák Olivér receptje

Szerkesztőink kedvencei

Rumos, karamellás banán vaníliafagyival

Rumos, karamellás banán vaníliafagyival

Ez a cukros vajban sült banán, egy kevés rummal és fahéjjal megbolondítva és vanília fagyival tálalva. Villámgyorsan elkészül, és mégis kifejezetten elegáns desszert.
Csipkebogyós körtelekvár

Csipkebogyós körtelekvár

Különlegesen finom és mutatós őszi lekvár, melyből, ha túl sokat főztünk volna, ajándékozhatunk is!
Aszalt gyümölcsös almagolyók

Aszalt gyümölcsös almagolyók

Nem hiszem, hogy létezik ennél egészségesebb és egyszerűbben elkészíthető nass gyerekeknek... és felnőtteknek egyaránt!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!