Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tonhalas sült polenta

Vagy puliszka, ahogy jobban tetszik.
2022. March 3.

A kukoricadara az egyik legolcsóbb alapanyagunk, nem csoda, hogy régen is gyakran került az asztalra puliszka. Én most a mediterrán ízvilág miatt nevezem polentának az alábbi receptet, hiszen paradicsom, parmezán, olajbogyó és tonhal került rá, illetve bele. 

Hozzávalók

4 személyre
  • 1,2 l tej (fele helyettesíthető vízzel)
  • 30 dkg kukoricadara

  • 1 marék parmezán vagy grana padano sajt
  • kevés vaj a tepsihez
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 1 konzerv (14 dkg) sűrített paradicsom
  • 5 dkg magozott, fekete olajbogyó
  • 2 kis konzerv (2*13 dkg töltősúly) natúr lében eltett, aprított tonhal
  • 10 dkg edami sajt

Elkészítés

 

A tejet egy nagy lábasban felforraljuk, majd mérsékeljük alatta a lángot. Beleszórjuk a kukoricadarát, megsózzuk, és folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. Végül hozzáforgatjuk a reszelt parmezánt is. 

A masszát egy vajjal kikent, közepes méretű sütőtálba simítjuk, és hagyjuk egy kicsit szilárdulni. Közben egy serpenyőben felhevítjük az olajat, és a megpucolt, lereszelt fokhagymát megfonnyasztjuk rajta. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, pár percet főzzük, közben megsózzuk, és ha szükséges, kevés vízzel hígítjuk. 

Az olajbogyókat lecsepegtetjük, felkarikázzuk, a tonhalat szintén lecsepegtetjük, majd a szűrőben ki is nyomkodjuk belőle a felesleges nedvességet. 

A polenta tetejét megkenjük a paradicsommal, majd elosztjuk rajta a tonhalat és az olajbogyót. Végül megszórjuk a lereszelt edami sajttal. 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 percet sütjük, amíg a sajt szépen megolvad. 

 

Ezt a tonhalas receptet is próbáld ki: 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Cukormentes csörögefánk

Hozzáadott cukor nélkül, zabpehelylisztes lisztkeverékből készítve.

Grillezett csirkemell brokkolis tésztával

Könnyű és gyors ebéd fehérjedúsan.

Gombás-sonkás lepény

Pihe-puha kelt tészta uzsonnára.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!