Minden nap, amikor elmegyek a gyerekekért az oviba, kell magammal vinnem valami kis ennivalót. Rendesen, sőt, dicséretesen esznek egész nap, és mégis, 1 órával az uzsonna után már éhesek. Próbálkoztam már gyümölccsel, zöldséggel, korai vacsorával, de egyik sem vált be igazán. Aztán egyszer, mikor épp az egyik kedvenc amerikai blogom receptjét próbáltam ki, a fiam fejecskéjében lámpa gyúlt, és azt mondta: “Mami, szerintem ez pont jó lesz nekünk uzsonnára, segítek neked megcsinálni!” Jó, legyen, mondtam én, semmi gond, megcsinálod, megeszed.

Így is lett, együtt készítettük, csilipehellyel, mindennel, azóta is az egyik, ha nem a legkívánatosabb uzsonna és/vagy rágcsálnivaló, amivel persze nem csak őket kényeztetem, hanem a vendégeket is, akik néha meglátogatnak minket. Ugyanis gyorsan elkészíthető, finom, nem szokványos, és sokoldalú: magában is jó, mártogatóssal is, sőt, még vacsora mellé is, egy salátához.

És, hogy ne csigázzam tovább a kedélyeket, azt is elárulom, hogy nálunk ez tökjó néven fut (úgy is, mint: “Mami, ma tökjót csinálsz?”), mert ez egy tök jó sajtos rúd. Az eredeti blogbejegyzésben cheddar sajttal készül, de ez itt a mi kis szerény hazánkban olyan költséges, hogy trappistára cseréltem, ami persze kevésbé ízes, de legalább ugyanúgy viselkedik, mint a cheddar.