Ha valaki, akkor én biztos nem vagyok az a nagy kenyérsütő. Egy kenyerem van csak, amit néha napján megsütök, az pedig a dagasztás nélküli, összekeverem, állni hagyom fél napot típusú kenyér – ami egyébként isteni, és megvan a maga tudománya, hogy hogy lesz dagasztás nélkül is pont ugyanolyan, mint az, amit dagasztottak.  De ez most itt a zárójel, aminek vége is, vissza a kiinduláshoz, vagyis, hogy nem sütök kenyeret.

Na de történt egyszer, nevezetesen január elsején, hogy egyszer csak rájöttem, hogy nincs itthon kenyér. Megvolt a lencsefőzelék és a virsli ebédre, még egy kis lencsesaláta is lecsúszott, és fel sem tűnt, hogy estére nincs kenyér a vacsorához, csak a felvágottak, sajtok, zöldségek, a hűtő előrelátóan tele volt. A gyerekek már kérdezgették, mi lesz a vacsora, úgyhogy kénytelen voltam kitalálni valamit, mert egyikünk sem akart a férjemmel a hidegben elcsámborogni az éjjel-nappaliig, ahol valószínűleg amúgy is csak egy száraz kenyér fogadott volna minket. Így jött ez a lapos-, vagy lepénykenyér recept, amihez szerencsére minden volt itthon, vagyis pontosan az a 3 db alapanyag, ami kellett. Összekevertem, négy részre osztottam, utálkoztam kicsit, hogy na pont ezért nem sütök kenyeret, mert ragacsos, pihentettem, kinyújtottam, megsütöttem. Pihentetéssel együtt fél óra múlva ott volt a 4 db illatos, puha laposkenyér a tányérokon.

Nem mondom, hogy pont a téliszalámihoz van kitalálva, de még azzal is finom volt. Egyelőre nem tudok róla nyilatkozni, de szerintem humusszal, vagy avokádókrémmel biztos, hogy isteni, hát még valami jó kis indiai vagy thai étellel!