Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Pillecukros sütemény délutánra, kávé mellé

Persze a reggeli kávéhoz is szabad... :)
2017. november 12.

Hozzávalók

Egy 28x18-as tepsihez
  • 56g vaj (szobahőmérsékleten)
  • 2 ek. szőlőmagolaj
  • 150g cukor
  • 1 tojás
  • 210g liszt
  • 1,5 tk. sütőpor
  • 0,5 tk. szódabikarbóna
  • 0,5 tk. só
  • 0,5 csésze graham keksz (apróra morzsolva)
  • 1 csésze görög joghurt
  • 1 csésze csokoládé pasztilla
  • 12-14 db nagy pillecukor (félbe vágva)

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 190°C-ra, béleljük ki a tepsit sütőpapírral. Tegyük egy tálba a cukrot, a vajat és az olajat, majd keverjük egyneművé spatulával. Keverjük hozzá a tojást, majd kaparjuk le az oldalakat.

Egy másik tálban keverjük össze a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót, a kekszmorzsát, és a joghurtot. Adjuk hozzá a másik keverékhez, majd forgassuk bele a csokoládé pasztillát. Kaparjuk a masszát a tepsibe, süssük 25-30 percig, tűpróbával ellenőrizzük.

Vegyük ki a kész süteményt, szórjuk rá egyenletesen a pillecukrot, majd rakjuk vissza grillfokozatra, hogy kissé megpiruljanak a cukrok. Figyeljük folyamatosan, hiszen 1 perc is elég hozzá. Ha nincs a sütőn ilyen fokozat, 25 perc sülés után vegyük ki a tepsit, szórjuk rá a pillecukrot, és tegyük vissza további 5 percre.

Szeletelés és tálalás előtt hagyjuk a süteményt kihűlni.

forrás: A Treats Affair

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Pillecukros kaland

Pillecukros kaland

Története igazán fordulatos. Alapanyagát már az ókorban ismerték, névadója lett egy híres pszichológiai tesztnek, evolúciója nyomán pedig kultikus édességgé vált.
Keksznapot ünneplő pillekönnyű csokis keksz

Keksznapot ünneplő pillekönnyű csokis keksz

Véégre itt a nagy nap! A kekszet ünnepeljük, én pedig úgy vártam, mintha legalábbis születésnapom lenne. Annyi minden jutott eszembe erre a jeles napra, hogy hirtelen nem is tudtam, hova kapjak, végül az egyik kedvencemmel, egy pillekönnyű, csokival töltött keksszel gondoltam megünnepelni ezt a csodálatos alkalmat.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!