Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Szénhidrátszegény jambalaya füstölt tofuval

A cajun konyha egyik legnépszerűbb étele a jambalaya. Ahány ház, annyi szokás, szokták mondani, ezért úgy gondoltam, az én alaposan újragondolt verzióm is belefér. Az erős, karakteres fűszerezést meghagytam, azonban kivételesen a szénhidrátszegénység volt a cél, ezért a belefőzött rizst füstölt tofuval helyettesítettem.
2018. January 17.

Hozzávalók

4 személyre
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csapott evőkanál fűszerpaprika
  • 60 dkg csirkemellfilé
  • 4 ág kakukkfű
  • 2 ág oregánó
  • 1 nagy csipet őrölt római kömény
  • 1 nagy csipet cayenne-bors
  • 1 nagy csipet őrölt koriandermag
  • friss csilipaprika vagy tört csili ízlés szerint

  • 1 szál angol zeller
  • 2 piros kaliforniai paprika
  • 25 dkg hámozott, aprított paradicsom
  • 25 dkg füstölt tofu
  • 2 teáskanál étkezési keményítő
  • aprított snidling a díszítéshez

Elkészítés

Egy nagyobb lábasban felhevítjük az olívaolajat, majd a megpucolt, felaprított vörös- és fokhagymát üvegesre pároljuk rajta. Lehúzzuk a tűzről, elkeverjük benne a fűszerpaprikát, majd visszatesszük a lábast a tűzre. Rászórjuk a felkockázott csirkemellfilét, és kevergetve lepirítjuk.

Hozzáadjuk a kakukkfű és az oregánó lecsipkedett leveleit, valamint az összes fűszert (a csilit első alkalommal érdemes fokozatosan adagolni). Felöntjük 3 dl vízzel, és összeforraljuk.

Az angol zellert és a kaliforniai paprikát megmossuk, megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd az aprított paradicsommal együtt a csirkéhez adjuk. Közepes lángon addig főzzük, amíg a hús megpuhul. Közben, amennyiben szükséges, pótoljuk az elpárolgott folyadékot, azonban fontos, hogy a főzés végére éppen csak egy kevés folyadék maradjon a hús alatt.

Mikor a csirke már puha, hozzáadjuk az apró kockákra vágott tofut, és még pár percet főzzük. Ízlés szerint ekkor még utánafűszerezhetünk.

A keményítőt simára keverjük egy kevés vízzel, a lábasba csorgatjuk, és kevergetve besűrítjük a jambalaya szaftját. Aprított snidlinggel megszórva tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Téli vacsora a javából, igazán laktató: Kolbászkrémes töltött krumpli

Téli vacsora a javából, igazán laktató: Kolbászkrémes töltött krumpli

Be kell valakinek mutatni a töltött krumplit? Biztosan nem! Téli vacsora a javából, igazán laktató, főleg, ha jóféle kolbászból készült krémmel töltitek, és még tejszínes mártást is kínáltok mellé.
Tökmagos-krémsajtos minipalacsinták

Tökmagos-krémsajtos minipalacsinták

Nagyon szeretem az édes palacsintákat, de ha választani kellene, talán egy hajszállal a sósak győznének nálam. Imádok kísérletezni az ízekkel, ez a tökmagos verzió az egyik kedvencem!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!